Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átkozottul nehéz másfél év


Dátum: 2008-02-19 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:10:32.658722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Átkozottul nehéz másfél év volt, amelyet meghatároztak az örökölt kényszerek, sokan csalódtak a koalíció korábbi támogatói közül is, hallhattuk. Arról már nem esett szó, hogy saját maguktól örökölték azokat a bizonyos kényszereket.

... A tulajdonszerzés terve kétségkívül új elem. A részletek kidolgozatlansága miatt azonban itt is csak találgathatjuk a valódi szándékot. Figyelemelterelési kísérlet, gumicsont, amivel a kormány úgy tehet, mintha adna, vagy legalább adni próbálna valamit a mostanában inkább csak sanyargatott polgároknak? Esetleg a maradék állami vagyon tőzsdére vitelének, privatizációjának, külföldi kézre játszásának ravasz előkészítéséről van szó? Egy biztos: a magánosítás Magyarországon előrehaladt, akkora vagyon nincs már az állam kezén, amivel jól lakhatna sok százezer, netán millió ember. Egyszer volt Budán kutyavásár. Akkor, amikor például a jelenlegi miniszterelnök az anyós által irányított bank kölcsönéből tett magáévá áron alul milliárdos értékű állami tulajdont.

Kapcsolódó elemek