Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Straw: Szaddám maradhat, ha minden feltételt teljesít

London álláspontja szerint hatalmon maradhat Szaddám Huszein iraki elnök, ha teljesít minden követelményt, amelyet az ENSZ megszabott számára, vagyis ha teljes mértékben megválik tömegpusztító fegyvereitől - mondta csütörtökön Jack Straw brit külügyminiszter.


Dátum: 2003-03-07 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:31.102801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A brit kormány többször leszögezte ezt, Tony Blair miniszterelnök is nemegyszer világossá tette e brit álláspontot - mondta New Yorkban, az ENSZ székhelyén tartott sajtóértekezletén, egy nappal azelőtt, hogy a világszervezet fegyverzetellenőreinek vezetői, Hans Blix és Mohamed el-Baradei jelentést tesznek a Biztonsági Tanácsnak Irakban szerzett tapasztalataikról.

- Nagy-Britannia azt tartaná ugyan "eszményinek", ha más kormány állna Irak élén, de a BT november 8-án elfogadott 1441-es határozata csak arról szól, hogy le kell szerelni Irak tömegpusztító fegyvereit, semmi többről - hangsúlyozta.

Bizakodóan nyilatkozott arról, hogy a BT tagállamai a hosszas kötélhúzás után végül mégis meg tudnak majd egyezni egy újabb Irak-határozatról. Ennek érdekében Nagy-Britannia kész megvitatni az Egyesült Államokkal és Spanyolországgal közösen benyújtott határozattervezetének szövegét, és konstruktív javaslatok esetén hajlandó megfontolni annak módosítását - idézte szavait az AP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek