Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lufik, diákok - és rendőrök

Négyszázhét léggömbbel várták a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai és a szülők Ifi Istvánt, a Fővárosi Közgyűlés oktatási ügyosztályának vezetőjét tegnap a városháza előtt.


Dátum: 2008-02-19 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:10:37.099107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szám nem véletlen, ennyien járnak a százötven éves iskolába - egyelőre. A szokatlan akcióval ugyanis az intézmény bezárása ellen tiltakoztak az érintettek - erről még tavaly döntött a közgyűlés. Akkor egy év haladékot kaptak, szeptembertől azonban már a belvárosi II. Rákóczi Ferenc szakközépbe kell járniuk a tanulóknak, ahol nincs elég hely a nekik. Az igazgatónak február elején kellett a szomorú hírt bejelentenie a tanárok és a diákok előtt. Most a tüntetők azt kérték az illetékesektől, hogy halasszák el a bezárást. Az erről szóló petíciót az ügyfélszolgálati irodán adták át, ugyanis Ifi István nem fogadta a delegációt.

A csoportnak az utcán kellett maradnia, az önkormányzattól valaki még a rendőröket is kihívta, mondván, nem jelentették be a megmozdulást. Pécsi Ágnes, a Pedagógusok Szakszervezete munkatársa, az iskola egykori tanára szerint ezt azért nem tették meg, mert azt hitték, bebocsátást nyernek az épületbe.

Az érdekvédő azt is elmondta, hogy estére különleges szülői értekezletet hívtak össze, melyre az oktatási bizottság részéről Ifi István mellett meghívták Germánné Vastag Györgyit és Kucsák Lászlót is. Az értekezleten - lapzárta utánig - az iskola megmentésének lehetőségeiről tárgyaltak.

Kapcsolódó elemek