Bukott miniszter bukott diák módjára magyaráz
Bukott miniszter bukott diák módjára akarja megmagyarázni a bizonyítványát - így reagált a Fidesz Magyar Bálint keddi sajtótájékoztatójára, amelyen a volt oktatási miniszter a Fidesz tandíjeltörlő népszavazási kérdése ellen kampányolt.
Dátum: 2008-02-19 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:10:48.785813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő szerint nincs mit magyarázni a helyzeten, hiszen az erről szóló adatok szerint a tandíj bevezetésének hírére egy év alatt 24 ezerrel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma. Az ellenzéki politikus szerint egyértelmű, hogy a tandíj bevezetésének hatására csökkent a jelentkezők száma tavaly, az érettségizők száma ugyanis nem változott az egy évvel korábbihoz képest, csak a felvételizőké csökkent 24 ezerrel.
Ágh Péter szerint ráadásul kamatostul zálogosítaná el az SZDSZ a fiatalok jövőjét, hiszen nem elég, hogy tandíjat vezetnének be, azt ráadásul az általuk megemelt kamatú diákhitelből fizettetnék meg a diákokkal.
Magyar Bálint a keddi sajtótájékoztatón egyebek mellett azzal érvelt, hogy a diplomások átlagban 16 évvel élnek tovább felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők társaiknál, 2,5-szer többet keresnek náluk, és jóval kevésbé fenyegeti őket a munkanélküliség is. A liberális politikus szerint ezek azok az előnyök, amelyekhez ingyen jutnak az egyetemre és főiskolára járók az alacsonyabb iskolai végzettségűekhez képest, ha a Fidesz népszavazási kezdeményezésénél az igenek lesznek többségben a tandíj eltörléséről szóló kérdésben.