Békéscsaba készül a szennyvízcsatorna-beruházásra
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2009 tavaszán megkezdődhet Békéscsabán a szennyvízcsatorna-beruházás - közölte az MTI-vel a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere egy lakossági fórum előtt, Békéscsabán, kedden.
Dátum: 2008-02-19 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:10:50.003827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hanó Miklós elmondta: a műszaki tervek már elkészültek, s a nettó 17,7 milliárd forintba kerülő beruházásról szóló pályázatot még a tavasz elején benyújtják a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek. Békéscsabán ugyanis a csatornaellátottság csak 52 százalékos, s ha megvalósulnak a tervek, akkor az ingatlanok 90-95 százaléka csatornázható lesz.
A város a költségek megközelítőleg 84 százalékát várja az unió kohéziós alapjától, illetve a nemzeti támogatásból, míg a fennmaradó összeget, mint önrészt kívánja biztosítani. Ez utóbbi összegből a lakosság közmű társulás alapján biztosít mintegy 1,3 milliárd forintot további, várhatóan 1,5 milliárd forintot kötvénykibocsátás segítségével teremt elő az önkormányzat.
A beruházás során 165 kilométer gerinccsatorna, valamint 35 kilométer nyomóvezeték épülne, további 31 új átemelőt építenének, és 36 átemelőt pedig korszerűsítenének. A program részeként felújítanák és bővítenék a már meglévő szennyvíztisztító telepet is. Az előzetes tervek elkészítését korábban 300 millió forinttal támogatta a kormány, amelyhez további 100 millió forintot biztosított Békéscsaba városa is - mondta Hanó Miklós.