Kötelező kampányanyagok a rendelőkben
Dátum: 2008-02-19 21:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:10:52.098263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legtöbb szolgáltatóhoz ma és holnap szállíttatja ki az egészségügyi minisztérium azt a szóróanyagot, amelyben a vizitdíj és a kórházi napidíj melletti érveket sorolják. Külön levélben kérik a vezetőket arra, hogy a betegek számára jól látható helyre tegyék a füzeteket és a plakátokat.
Az OEP főigazgatójának leveléből megtudtuk: a liberális tárca az ÁNTSZ tisztviselőivel viteti ki az anyagokat, az orvosok által kitöltött átvételi elismervényeket pedig visszakérik tőlük, bizonyítandó, hogy valóban kiosztották a Terápia 2008 című füzeteket. A miskolci megyei kórházban ennek ellenére nem teszik ki a tájékoztató anyagot, mert azt a népszavazási kampány részének tekintik.