Feloszlathatja magát az önkormányzat
Csütörtökön dönt saját feloszlatásáról a terézvárosi önkormányzat képviselő-testülete a Fidesz helyi szervezete kezdeményezésére - jelentette be Illés Zoltán, a párt VI. kerületi elnöke és Hassay Zsófia, a Fidesz kerületi frakcióvezetője szerdán Budapesten.
Dátum: 2008-02-20 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:11:06.159087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Illés Zoltán újságírók előtt elmondta: az előrehozott választásokat az indokolja, hogy "a kerületben súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válság alakult ki". Ha a képviselő-testület feloszlatja önmagát, előrehozott választásokat írnak ki, amelynek része az új polgármester-választás is - tette hozzá.
Hassay Zsófia elmondta: az önkormányzat tevékenységét vesztegetési botrány, bizonytalanság, korrupciógyanús helyzetek és kapkodás jellemzi: a Hunyadi tér, a Nagymező utca, a Bajcsy-Zsilinszky út 61. és az Andrássy úti paloták mind az MSZP-SZDSZ-es városvezetés egy-egy "botrányköve". A frakcióvezető tájékoztatása szerint a képviselő-testületet 13 fős, minősített többséggel lehet feloszlatni. A kerületben 9 fideszes, 9 MSZP-s, 5 SZDSZ-es és egy MDF-es képviselő foglal helyet - tette hozzá.