In-Forrás: vétkes az ügyvezető?
A Magyar Nemzet információi szerint Tarjáni István, az In-Forrás Kht. ügyvezető igazgatója Baja Ferenc államtitkár írásos, majd szóban is megismételt utasítására vágott bele a mai napig titkos célú, úgynevezett kormányzati adatmentési projektbe.
Dátum: 2003-03-07 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:32.625160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy személyben az In-Forrás Kht. ügyvezető igazgatója, Tarjáni István döntött arról, hogy a kht.-nál megvalósít 340 millió forintért egy úgynevezett kormányzati adatmentési projektet - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szittner Károly, a társaság felügyelőbizottságának elnöke. A testület, miután meghallgatta az ügyvezető, úgy döntött: Tarjáni felelősségre vonását javasolja a tulajdonosi jogokat gyakorló Baja Ferenc államtitkárnak.
A felügyelőbizottság elnökének nyilatkozatával ellentétben azonban a Magyar Nemzetet arról tájékoztatták, hogy Tarjáni István Baja Ferencnek egy írásos, majd szóban is megismételt utasítására vágott bele a mai napig titkos célú, úgynevezett kormányzati adatmentési projektbe. Baja Ferenc államtitkárt a Magyar Nemzetnek napok óta nem sikerül elérnie. Szittner Károlytól megkérdezték azt is, hogy ki fizeti ki az informatikai eszközök szállítójának a 340 millió forintos ellenértéket, ám erre nem tudott válaszolni. Hozzátette: csak abban bízik, hogy a végelszámolás alatt álló gazdasági társaságnál még van ekkora anyagi potenciál.
Szittner határozottan cáfolta, hogy az ügylet az elmúlt hetekben nagy vihart kavart összkormányzati adatmentéshez hivatott tárolókapacitást biztosítani.
Hommer Tibor - Magyar Nemzet