Lehangolóak az NFT számai
Lehangolónak nevezte az I. Nemzeti Fejlesztési Terv számait Szatmáry Kristóf fideszes képviselő. Ezt, mint mondta, a kormány képviselői is elismerték az ÚMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottságtestület tegnapi ülésén.
Dátum: 2008-02-20 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:11:13.376964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varjú László, az ÚMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottság szocialista alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében idén összesen 500 milliárd forintot fizetnek ki támogatásként.
Varju szerint a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megítélt támogatások összértéke 720 milliárd forint, aminek mintegy 84 százalékát szerinte már kifizették. Mintegy húszezer projektnek ítéltek meg támogatást. A megítélt támogatás a pályázók önrészével együtt 1.110 milliárd forint beruházást valósít meg - hangoztatta Varju.
Szatmáry Kristóf az ÚMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottság fideszes tagja reagálásában azt hangsúlyozta, hogy Varju a 2004-2005-ös ígéretek alapján történt kifizetések számaival "dobálózott".
Szatmáry szerint az, hogy a kormány csak két év múltán képes elszámolni az európai uniós források egy részével, kormányzati hatékonysági problémákat vet fel.
Erre utal az is, hogy az állampolgárok mindebből semmit nem éreznek, az ország helyzete pedig még rosszabb - tette hozzá.
Szatmáry ezzel kapcsolatban a kormány szakértelmét is kétségbe vonta, amit azzal indokolt, hogy a gazdaság stagnál, a vállalkozások pedig csőd közeli helyzetben vannak.
Mindez azt mutatja, hogy az az intézményrendszer, amire a kormány olyannyira büszke korántsem működik olyan hatékonyan, mint ahogy azt beállítani igyekeznek - mondta.
Szatmáry az I. Nemzeti Fejlesztési Terv számait összességében "nagyon lehangolónak" nevezte, amit szerinte a kormány képviselői is elismertek az ÚMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottságtestület tegnapi ülésén.
Összességében eddig egy-kétmilliárd forintot tudtak kifizetni a szerződések alapján - tette hozzá Szatmáry Kristóf.