Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Parlament határozata a családokért

Az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi ülésén elfogadta a családok jövőjével, a gyermekvállalási hajlandóság növelésével kapcsolatos jelentést, amely rámutat az egyre inkább veszélybe kerülő demográfiai egyensúly helyreállításának szükségességére.


Dátum: 2008-02-21 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:11:37.037514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A különböző frakciók padsoraiban ülő képviselők messzemenően egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni a nők helyzetének érdemi javítása és a családok támogatását szolgáló politikák magasabb szintre emelése érdekében.

Az európai néppárti képviselőcsoport társkoordinátora, Őry Csaba a jelentés parlamenti vitájában elmondta: örömére szolgál, hogy a Francoise Castex francia szocialista képviselő által előterjesztett jelentésben foglalt javaslatokat a Néppárt is támogatni tudja. Édemesnek tartotta ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi magyar kormány családpolitikája szöges ellentétben áll a Castex-jelentésben foglalt javaslatokkal. A képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy a munkaviszonyukat gyermeknevelési okokból néhány évre szüneteltető nők hátrányt szenvedjenek a nyugdíjak kiszámítása során, ezért állást foglalt a gyermekneveléssel töltött évek nyugdíjba történő beszámítása mellett.

Őry Csaba több hozzászólóhoz hasonlóan rendkívül veszélyes jelenségnek ítélte a családtámogatási politikák - néhány új tagállamban, így többek között szerinte Magyarországon is tapasztalható - leépítésére irányuló törekvéseket, amelyek teljes mértékben ellentétesek az Európai Unió célkitűzéseivel és érdekeivel.

A parlamenti jelentés határozottan leszögezi: a gyermekvállalás nem hordhatja magában a munkavállaló számára a szegénység kilátását, és nem járhat azzal a veszéllyel, hogy a munkavállaló a gyermekekre szánt kiadások következtében anyagi szempontból teljesen lehetetlen helyzetbe kerül. Szintén az anyaság előtt álló nők védelmét tartja szem előtt az EP, amikor a tagállamokat arra szólítja fel, hogy részesítsenek szigorú büntetésben minden olyan munkáltatót, aki közvetett vagy közvetlen fenyegetés útján megpróbálja lebeszélni a munkát vállaló nőket a gyermekvállalásról, illetve a gyermekvállalásra készülő nőkkel szemben bármilyen diszkriminációt alkalmaz a munkaerő toborzása során.

Kapcsolódó elemek