Több mint egymilliárd forinttal csökkent Szolnok hiánya
Közel 21 milliárd forintos kiadással, 19,6 milliárd forintos bevétellel és 1,2 milliárd forintos forráshiánnyal Szolnok fideszes többségű önkormányzata elfogadta az idei évre szóló költségvetési rendeletét; a forráshiány a tavalyi 2,3 milliárd forintról 1,1 milliárdra csökkent. Az előterjesztést 15 igen és 10 nem szavazattal fogadta el a képviselő-testület.
Dátum: 2008-02-21 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:11:37.920504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegmanné Nemes Sára, a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester a vitában elmondta: a 2007-es esztendőt pénzügyi szempontból a rendteremtés éveként határozták meg, és a megvalósított hatékony, feszes gazdálkodásnak köszönhető a költségvetési hiány lefaragása. A rendteremtés része volt a városháztartási reform keretében a intézményrendszer racionalizálása. Szolnok 41 intézményéből 31 maradt, és kereken 300 álláshely szűnt meg. A tavalyi pénzügyi történések része, hogy 55 millió svájci franknak megfelelő értékben kötvényt bocsátott ki az önkormányzat.
Ebből a hozzávetőlegesen 8 milliárd forintból tavaly 2 milliárd forintot fordítottak, az idén pedig újabb 1 milliárd forint használnak a működési hiány pótlására, a fennmaradó pénz a fejlesztéseket szolgálja. A rendteremtés esztendejére felfüggesztett út- és járdaépítési program az idén folytatódik, erre 300 millió forintot szánnak. Fejlesztik a közvilágítást, az ipari parkban pedig 1 milliárd forint értékű infrastruktúra fejlesztést terveznek. Az elképzelések között szerepel az is, hogy a tiszaligeti strandot élményfürdővel és uszodával bővítik.