Alkotmánybírósághoz fordul Ferihegy miatt a XVII. kerület
Alkotmánybírósághoz fordult Budapest XVII. kerületének önkormányzata, hogy megszüntesse a Ferihegyi repülőtérről felszálló gépek által keltett károkozást - jelentette be Riz Levente, a kerület polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője reagálásában közölte, a futópálya használatának további korlátozása elképzelhetetlen, azonban a BA által kidolgozott zajvédelmi programnak köszönhetően csökkenhet a zajártalom.
Dátum: 2008-02-21 22:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:11:45.327068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő-testület csütörtöki ülésén döntött úgy, hogy alkotmánybírósági beadványt nyújt be a Rákoshegyet érintő környezeti és zajterhelés megszüntetéséért. Ezzel egy időben Deák István helyi lakos birtokvédelmi pert indít a Budapest Airport mint üzemeltető ellen a repülőgépek által okozott károk miatt; a pert az önkormányzat finanszírozza. A polgármester tájékoztatása szerint az Alkotmánybíróságnál azt szeretnék elérni, hogy helyezzék hatályon kívül azt az 1997-es rendeletet, amely megengedte a repülőteret üzemeltető vállalatnak a kifutópálya Rákoshegy felőli végének használatát.
Riz Levente azt mondta, hogy Rákoshegy a repülőtéri zaj által érintett összes városrész között is egyedülálló, mert a gépek másfél kilométerre szállnak fel, és a házak felett 100-200 méterre repülnek el. "Van egy százéves település, nyolcvan év múlva odaköltözik egy repülőtér, aztán nekünk kell elviselnünk, hogy annak minden zaja és egészségügyi kára ráterhelődik a lakosokra" - mondta.
A polgármester úgy látja: az emberek egészséges élethez való alkotmányos joga sérül, ezért fordultak az Alkotmánybírósághoz. Deák István, a birtokvédelmi per indítója elmondta: létezik ugyan egy - a hatóságok által 2004 végén kijelölt - Rákoshegyet elkerülő légi folyosó, ám ezt a legtöbb gép nem használja, és a városrész felett repül keresztül. A helyzetet érzékeltetve egy videofelvételt játszottak le, amelyen egy lakóház fölött néhány méterrel szállt el egy repülőgép. "Ezek a gépek zajterhelést okoznak, kieresztett féklapokkal, nagy teljesítménnyel járatott hajtóművel ereszkednek lefelé, légörvényeket okozva, hajtóműveikből száz méter magasból ömlik a káros gáz és az el nem égett kerozin" - hangsúlyozta. A polgármester információi szerint az alkotmánybírósági eljárás végére legkorábban egy-két év múlva tehetnek pontot.
"A Ferihegy 2 futópálya-használatának további korlátozása elképzelhetetlen"
Szollár Domokos, a Budapest Airport kommunikációs vezetője közleményében úgy reagált, hogy a Ferihegy 2 futópálya-használatának további korlátozása elképzelhetetlen. A pálya mindkét végére szüksége van a Budapest Airportnak ahhoz, hogy maximálisan eleget tegyen a repülésbiztonság követelményeinek, és biztonságosan tudja működetni a Ferihegyi nemzetközi repülőteret. A BA 2006-ban 12 hónapos zajvédelmi munkaprogramot hirdetett, ezt követően 2007. február 28-án egy 17 javaslatból álló csomagot nyújtott be a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak. A javaslatok együttesen jelentősen javítanának a repülési zajártalmaknak kitett valamennyi település életén.
A javaslatok nyomán megváltozna a légtér szerkezete, a repülési eljárások rendszere, új szabályok lépnének életbe az éjszakai repülés területén, csöndesebb repülőtér-üzemeltetést tennének lehetővé, és új, a zajterhelést csökkentő beruházások indulhatnának el - írta közleményében Szollár Domokos. Hozzátette: a társaság 2007. október végén újabb - 100 millió forint értékben - önkéntes zajszigetelési programot indított, amellyel megkezdi a leginkább érintettnek minősülő ingatlanok zajszigetelését, a passzív akusztikai program során a következő években 250 ingatlanon cseréli ki a nyílászárókat, vagy látja el hangszigeteléssel a tetőszerkezetet. Szellőztető ventillátorokat helyeznek el a védelem alá eső ingatlanok hálószobáiban, a beruházás során tovább fog csökkenni a környéken lakók zajterhelése.
Egymilliárd forint a zajkibocsátás csökkentésére
Csaknem egymilliárd forint értékben a BA ugyancsak megkezdte egy új hajtóműpróbázó hely létesítését is, amely szintén a repülőtér földi zajkibocsátását csökkenti, valamint megkezdődött egy új zajvédő fal építése a repülőtér 1-es terminálja mellett. Az új zajvédő fal gátat szab az épületek között kiáramló repülési zajnak. A földi zajok elsősorban a XVIII. kerületben élőknek jelentenek problémát.
A beruházás összértéke hatmillió forint. Szollár Domokos megjegyzi, a repülőtérre közlekedő légi járművek technikailag képtelenek kiereszteni az el nem égetett kerozint, továbbá a magas olajár miatt egy légitársaság sem engedheti meg magának, hogy ily módon veszteséget termeljen. A vonatkozó jogszabályok szerint a napi forgalom öt százaléka közlekedhet a XVII. kerületi városrész felett. Ferihegyen átlagosan 400 le- és felszállás történik naponta, így Rákoshegy felett a gépmozgások száma nem haladhatja meg a napi átlag húszat.