Példátlan összefogás a gorillák megmentésére
Talán van esély a kihalófélben lévő hegyi gorillák számára, az a három ország ugyanis, amelynek határterületén a legtöbb ilyen emberszabású él, 10 évre szóló megállapodást kötött az állatok védelméről.
Dátum: 2008-02-21 22:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:11:47.410661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közös programot indított a hegyi gorillák életkörülményeinek javítására és megmentésére Ruanda, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság.
Szabadon a fajnak már csupán 720 példánya él, mind Közép-Afrikában, a három ország ködben úszó, hegyes határvidékén.
A hegyigorilla-populáció közel fele, 340 egyed Délnyugat-Ugandában, 250 Ruandában, 130 pedig Kongó keleti részén él, ez utóbbiak legtöbbje a Virunga Nemzeti Parkban. Az elmúlt tizennégy hónapban közülük legalább tizet öltek meg lázadó fegyveresek vagy orvvadászok.
Ez az első alkalom, hogy a három ország vezetése összefog a hegyi gorillák megmentésére, ennek pedig nemcsak természetvédelmi, hanem gazdasági oka is van.
Rengeteg turista kíváncsi az emberszabásúakra, és hajlandó megfizetni a körülbelül 70 ezer forintnak megfelelő összeget, hogy egyetlen napot eltölthessen a közelükben.
A turisták és a terület védelme azonban meglehetősen költséges és veszélyes feladat: a környéken lakók rendkívül szegények, és szinte bármit megtesznek a megélhetésért. Gyakori az orvvadászat, és az illegális fakivágás, az irtásos területeken pedig engedély nélkül vetnek-aratnak.
A holland kormány több mint 1 milliárd forintnak megfelelő összeggel támogatja a megállapodást: a pénzből a gorillák életterének védelmét oldják majd meg. Az ügynek sok a támogatója, az illetékesek pedig remélik, hogy a hozzájárulás összege hamarosan megsokszorozódik.
A program nemcsak a gorillák, hanem a szegény környékbeliek életkörülményeit is javítani hivatott.