Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országjáráson a Fidelitas alelnökei

A Fidelitas ügyvezető alelnöke, Ágh Péter országgyűlési képviselő és Csepreghy Nándor a szervezet kampányigazgatója országjáró körútba kezdtek, hogy népszerűsítsék a Fidesz fiataloknak szóló üzenetét.


Dátum: 2008-02-22 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:11:58.874315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fiatal politikusok a népszavazáson való részvételre és az igen szavazatok mellett buzdítanak. Eddig harminc településre jutott el a Fidelitas országjáró körútja. Ágh Péter és Csepreghy Nándor fórumokon, sajtótájékoztatókon, diákokkal történő találkozókon arra hívják fel a fiatalok figyelmét, hogy az igen szavazattal saját jövőjük és lehetőségeik mellett tesznek hitet. Ágh Péter a találkozókon azt is mindig aláhúzza, hogy az igen szavazattal eltörlik azt a politikát, amely mindig átveri a fiatalokat.

Ismeretes: az MSZP azt ígérte, hogy mindenki számára jár az ingyenes diploma lehetősége, a választások után azonban rögtön bevezették a tandíjat. Csepreghy Nándor több településen is felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz a fiatalok pártja: a párt számít a fiatalokra és az ifjú korosztály is számíthat a Fideszre.

A Fidelitas országjáró alelnökeit több polgármester és alpolgármester is fogadta, így találkoztak például a salgótarjáni, kaposvári, hódmezővásárhelyi, győri városvezetés tagjaival. A megbeszélések alkalmával szó esett a helyi fiatalok kilátásairól. Több város és falu polgármestere hangsúlyozta: a tandíj rendkívüli módon beszűkíti a vidéki továbbtanulni szándékozók lehetőségeit, elzárja őket a felsőoktatástól. Pedig a tanulás lehetne a vidéki Magyarország felemelkedésének záloga.

Ágh Péter és Csepreghy Nándor a népszavazásig hátralévő napokban még Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar és Pest megyékbe látogatnak el.

Kapcsolódó elemek