Kinek állt érdekében a MÁV Cargo eladása?
Fónagy János felszólította a kormányt: vizsgálja meg a MÁV Cargo privatizációs folyamatát, és adjon választ arra a kérdésre, kinek állt érdekében a nyereséges állami vállalat eladása.
Dátum: 2008-02-22 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:05.565631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János arra a ma megjelent hírre emlékeztetve, hogy a rendőrség vizsgálja a MÁV Cargo privatizációját leszögezte: ez egy már korábban többször feltett kérdés aktualitását veti fel ismét. Mégpedig azt, hogy miért kellett mindenáron privatizálni a MÁV teherszállítási üzletágát, a MÁV Cargót?
Az elmúlt hónapokban már sokszor felvetette a Fidesz, hogy semmi indoka nem volt a többi vasúti tevékenységhez képest profitot hozó üzletág eladásának - mondta el Fónagy János, aki a privatizáció kapcsán hangsúlyozta: nem igaz az az érvelés, hogy Magyarországon nem érte meg köztulajdonban tartani a teherszállítást, hiszen a MÁV Cargo szerényen, de megbízhatóan, folyamatosan nyereséget termelt. Az az állítás sem állja meg a helyét, hogy az állam egy rossz tulajdonos. Mint elmondta, a MÁV Cargót éppen egy állami tulajdonban levő osztrák cég vette meg. Ha az osztrák államnak megéri működtetni a teherszállítást, ha megérte megvásárolni a magyar vasúti teherszállítást, akkor vajon miért nem érte meg nekünk saját tulajdonban tartani és működtetni? - tette fel a kérdést.
Az az állítás sem igaz, hogy akár a közép-, akár a hosszútávú fejlesztésben a magyar vasúti teherszállításnak nincs szerepe, hiszen Magyarországon - földrajzi elhelyezkedése miatt - a vasúti teherszállítás fontos tranzitútvonalai húzódnak keresztül. Ezért - tette hozzá - a kormány stratégiai lehetőségtől fosztotta meg a magyar gazdaságot a MÁV Cargo eladásával: attól, hogy a magyar gazdaság szereplői legyenek a haszonélvezői a tranzitforgalommal együtt járó mindenfajta gazdasági fejlődésnek. Hangsúlyozta: ezekre a kérdésekre, a privatizáció szükségességére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem adott ésszerű magyarázatot.
Annak a kérdésnek a megoldásához, hogy miért kellett eladni a MÁV Cargót, közelebb vihet bennünket az az osztrák lapértesülés, amely szerint egy 30 ezer forint jegyzett tőkével rendelkező magyar betéti társaság közel kétmilliárd forintot kapott sikerdíjként, közreműködői díjként az adás-vétel miatt - mondta Fónagy János, aki azt a kérdést is felvetette: miért volt szükség egy teljesen ismeretlen kis lobbicég szolgálataira egy nyereséges magyar állami vállalat eladásához? Arra is kíváncsi volt, hogy miért volt szükség arra, hogy egy ilyen kis cég ilyen jelentős honoráriumot kapjon?
Fónagy János ezért határozottan felszólította a kormányt, hogy vizsgálja meg a MÁV Cargo privatizációs folyamatát, és adjon választ arra a kérdésre: kinek állt érdekében a nyereséges állami vállalat eladása?