Vita az árampiaci liberalizációról
Az energiapolitikában a gazdaságpolitikai kérdések mellett társadalompolitikai szempontokat is mérlegelni kell - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői által szervezett "Szabad Európai Vitanapon" pénteken Budapesten.
Dátum: 2008-02-23 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:06.249677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemcsak a gazdaság növekedését lehetővé tevő infrastruktúra-rendszerre és átlátható működésű, tisztességes versenypiacra van szükség, hanem a lakosság által megfizethető árakra - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Közölte, hogy a politika a nem mindig harmonizáló szempontok miatt mozdul nehézkesen, a döntések ezért nem mindig felelnek meg a "nyers piaci racionalitásoknak".
Gyürk András, az Európai Parlament képviselője, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság tagja a vitanap megtartását a felemás piacnyitással és a parlament előtt lévő energiapolitikai koncepció vitájával indokolta. Szerinte sokakat aggodalommal tölt el az MVM tervezett privatizációja is.
Martonyi János, a Szabad Európa Központ elnöke a leszögezte: mivel az energiapolitika egyben biztonságpolitika is, alapvető követelmény az EU önálló közös energiapolitikájának kiépítése a tényleges kölcsönösség elve alapján.
A tanácskozáson Kocsis István, az MVM vezérigazgatója felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a liberalizáció nem cél, hanem eszköz az állampolgárok jólétének és a versenyképességnek a szolgálatában. A versenypiaci ár alapja a még szükséges erőművi termelés határértéke, reagált a vezérigazgató a magas árakat kritizáló észrevételekre. Egy ilyen méretű országban, mint Magyarország, érett piac csak regionális keretek között valósulhat meg. A magyar piac likviditását szűkítik a régióban mutatkozó szűkös kapacitások. Ezzel szemben Kaderják Péter, a Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának igazgatója azt mondta: a piac átláthatóságának hiánya okoz látszólagos hiányt, valójában áramból mint termékből elegendő van.
Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese versenyszempontból, Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke pedig szakmai szempontból bírálta a 2007 októberi áramaukciót, ami a 2008. évre részben biztosította a szabadpiaci áram mennyiséget, de a közüzeminél 25-30 százalékkal magasabb áron. A MEH elnöke ehhez hozzátette, akik például 2004-ben kötöttek szabadpiaci szerződést és az most járt le, azoknak az áramköltségük akár 60 százalékkal is emelkedhetett. A lakosságnak 9,8 százalék, a közintézményeknek pedig 20 százalékot meg nem haladó volt az áremelés mértéke 2008. január 1-jétől.
Kaderják Péter és Nagy Márta az MVM és az erőművek közötti hosszútávú áramvásárlási szerződéseket okolta a piaci anomáliákért is. Horváth J. Ferenc pedig azt hangsúlyozta, hogy az árampiac megnyitásával a piac középpontjában változatlanul az MVM csoport van a hosszútávú áramvásárlási szerződések (htm) miatt. A hivatal vezetője emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió elvárása a htm-ek felbontása, persze méltányos feltételekkel. Mint mondta: az MVM két szerződést újratárgyalt, háromban előrehaladottak a tárgyalások, kettő esetében pedig még távol van a megegyezés.
Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Igazgatóságának elnöke visszafogottra tervezett, de helyenként indulatos hozzászólásában a szabályozást okolta a piaci anomáliákért és magas árért. Kifogásolta az MVM integrációját: az állami tulajdonú villamosenergia cég erőművi, kereskedői, rendszerirányítói és szolgáltatói portfoliójának szélesítését. A német tulajdonosok magyarországi képviselője azt mondta: a privatizáció idején az akkori kormány olyan energiapolitikai körülmények között "hívta meg őket befektetni", amikor nem engedték az MVM vertikális integrációját. Konrad Kreuzer feltette a kérdést: az európai uniós rendeletek bevezetése "egy az egyben" bevezetése helyes-e az ilyen piacon?
Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a tagvállalatoktól kapott értesülés alapján azt mondta, hogy a piacnyitás árát a kis- és közepes vállalatok fizetik meg, mert számukra sokkal magasabb az áram ára, mint a lakosságnak és a közintézményeknek. A kamarai elnök a versenyképesség érdekében a piac újraszabályozását sürgetette, mondván a kormány minden intézkedése döntően a versenyképesség ellen hat.
Az eseményen megjelent Elmar Brok, az Európai Parlament néppárti képviselője, a külügyi bizottság tagja, aki az uniós országok gázhálózatának összekapcsolását sürgette, hogy nagyobb erővel léphessenek fel a szállítói monopólium ellen. A képviselő hangsúlyozta annak szükségességét, ha a Gazprom unión belüli gázvezetékben lesz tulajdonos, vonatkozzon rá is az európai versenyjog.