Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orvosokkal találkozott Tarlós Szarvason

Semjén Zsolt, Tarlós István és a település polgármestere együtt kértek empátiát és szolidaritást a háziorvosoktól a szarvasi rendelőintézetben.


Dátum: 2008-02-23 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:11.165118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pénteken a szarvasi rendelőintézetben háziorvosok és szakorvosok kérdezték a két politikust és a település polgármesterét, Babák Mihályt, egyúttal ismertették a szakma népszavazási kérdésekkel kapcsolatos - megosztott - álláspontját. Egy magát jobboldalinak tartó háziorvos védelmébe vette a vizitdíjat, arra hivatkozva, hogy a politikai elit az elmúlt majdnem két évtizedben semmit nem tett az egészségügy helyzetének javítása érdekében, és a vizitdíj szerinte "visszatartja a betegeket az indokolatlan ellátástól". Tarlós István erre válaszolva cáfolta, hogy közös felelősségről lehetne beszélni, tekintve, hogy a mindenkori kormány felelőssége mindig nagyobb, és ez a mostani már a második ciklusát tölti, másrészt a vizitdíj bevezetése óta drasztikusan csökkent az orvoshoz látogatók száma, és Tarlós kétségét fejezte ki, hogy közülük mindenki hipochonder volna.

Ugyanezt a véleményt osztotta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is, aki szociológusként állította: a "passzióból" rendelőket látogatókat még a 3000 forintos vizitdíj sem szűrné ki, ellenben a többszörösen fizetendő 300 forint a valóban rászorulókat megakadályozza az orvosi ellátáshoz jutásban.

Semjén Zsolt hangsúlyozta: nem lehet megkerülni a jelenlegi kormány felelősségét, amely egy pénzügyi trükkel 200 milliárd forintot vett ki az egészségügyi kasszából, ez pedig nem jelent mást, mint hogy a rossz kormányzás árát fizettetik meg az emberekkel. Emlékeztetett: a Kádár-rendszer 1957 és 1989 között 21 milliárd dolláros államadósságot termelt, míg Gyurcsány Ferenc önmaga 25 milliárd dollárt.

A KDNP elnöke szerint elsősorban szemléletbeli változásra van szükség, amelynek lényege, hogy növekedésorientált gazdaságpolitikát kell folytatni, másrészt az egészségügy, az oktatás, a szociálpolitika és a kultúra területéről az állam nem vonulhat ki.

Szarvas polgármestere, Babák Mihály empátiát és szolidaritást kért a háziorvosok részéről. Szerinte a vizitdíjat el kell törölni, mert ha ez nem történik meg, akkor a későbbiekben nem lehet megállítani a folyamatot, még több pénzt fog kivonni a kormány az egészségügyből, az pedig a háziorvosok egzisztenciáját is veszélyeztetni fogja: "ha kifizetik nektek a 300 forintokat, utána hozzám jönnek segítséget és tanácsot kérni" - érzékeltette a helyzet kétarcúságát a polgármester.

A találkozón egy doktornő, aki saját bevallása szerint önmagát korábban az ellentétes politikai oldalhoz sorolta, az adminisztratív munka időrabló voltára, a betegek rossz ellátottságára panaszkodott, hozzátéve: ezt nevezik az egészségügy fejlődésének. Kollégái előtt elmondta, hogy mára "elveszítette a fonalat", mivel sokkal nagyobb szociális affinitást érzékel a jobboldalinak tartott párt, mint az ultrajobboldaliként viselkedő, de baloldalinak nevezett politikai formáció részéről.

Zárszóként egy hölgy emelkedett szólásra, aki felszólította kollégáit, hogy "ne adják el magukat egy tál lencséért, mert az utókor meg fogja őket köpködni".

A találkozó után a népszavazási kampány vezetője lakossági fórumot tartott Szarvason és Békéscsabán.

Kapcsolódó elemek