"Igen"-re buzdít a Professzorok Batthyány Köre
A Professzorok Batthyány Köre arra hív fel mindenkit, hogy menjen el a március 9-i népszavazásra és három igennel szavazzon - mondta Náray-Szabó Gábor, a kör vezetője a témában Budapesten tartott konferenciát követően szombaton.
Dátum: 2008-02-23 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:13.011209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Professzorok Batthyány Köre felhívásában hangsúlyozza, hogy a népszavazás jelentősége túlmegy a feltett kérdéseken. Véleményük szerint a néptől kapott felhatalmazással szemben a kormány megcsúfolta a demokráciát. "Jogainkat demokratikus népszavazással szerezhetjük vissza" - fogalmaznak a felhívásban.
A Professzorok Battyhány Köre szerint az igen szavazatok kifejezik azt is, hogy "a hatalmon lévők visszaélnek a demokrácia eszközeivel".
A konferencián felszólaló professzorok mindannyian hitet tettek az igennel való szavazás, illetve a részvétel mellett.