Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidelitas reagálása a Fiatal Baloldal közleményére


Dátum: 2008-02-23 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:13.974652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fiatal Baloldal már odáig merészkedik, hogy a hallgatók érdekképviseletét támadja, holott a fiatalok érdekeit képviselni hivatott szervezetek közül egyedül az SZDSZ Új Generáció és a Fiatal Baloldal az, amelyik pontosan a fiatalok érdekeivel ellentétesen tevékenykedik, asszisztálnak a kormányzati hazugságokhoz, a sarcolásokhoz. A szocialisták és a FiB a tandíjjal azt üzenik a fiataloknak, hogy ha nem vagy gazdag szülők gyereke, akkor nem akar továbbtanulni. Március 9-én mi fiatalok együtt állíthatjuk vissza azt a rendszert, amelyben nem a szülők pénztárcáján múlik a továbbtanulás, hanem a diákok szorgalmán és tehetségén. Aki nem vesz részt a népszavazáson, vagy nemmel szavaz, az beletörődik a jelenlegi politikába és hagyja, hogy a kormány még jobban megsarcolja.

Ágh Péter,

a Fidelitas ügyvezető alelnöke

országgyűlési képviselő (Fidesz)

Kapcsolódó elemek