Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyerekvállalás nem járhat együtt az elszegényedéssel

Manapság igazi bátorság kell a nagycsalád vállalásához. Az elszegényedéstől való félelem mellett a korszellem sem kedvez nekik. Elsősorban tehát a közgondolkodásunkat kellene átalakítani, s ezzel együtt tudatos családpolitikai intézkedésekkel erősíteni a gyermekvállalási kedvet. Már csak azért is, mert évente egy magyar kisvárosnyi népesség tűnik el a térképről.


Dátum: 2003-03-07 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:36.398890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elszomorítóak hazánk demográfiai mutatói: minden esztendőben mintegy ötvenezerrel vagyunk kevesebben. Vagyis évente eltűnik a térképről egy kisváros lakossága. Ha ezt a csökkenő tendenciát nem sikerül megállítanunk, becslések szerint 2050-ben nyolc-, a pesszimisták szerint hat és fél millió lakosa lesz Magyarországnak.

Kétségkívül nehéz megfékezni a fogyást. Már csak azért is, mert kissé pesszimista nép a magyar. Ez baj, mert csupán az optimista ember tekint bizakodva a jövőbe és vállal utódokat. Elsősorban tehát a közgondolkodásunkat kellene átalakítani, s ezzel együtt tudatos családpolitikai intézkedésekkel erősíteni a gyermekvállalási kedvet.

- A polgári kormány olyan társadalomban gondolkodott, amely közösségekre: családra, egyházra, nemzetre épül, míg a jelenlegi kormány csak az egyének együttesét látja - magyarázza Harrach Péter volt szociális és családügyi miniszter. - Ezt bizonyítja többek között, hogy nem folytatták azt a pályázati rendszert, amelynek keretében összesen másfél milliárd forinttal támogattuk a házasságra való felkészítéstől a családi közösségek szervezésén át a nyaraltatásig sok mindennel foglalkozó szerveződéseket. Ugyanúgy félbemaradt az a tudatformáló munka, amely során a médián keresztül igyekeztünk a családi élet értékeit megjeleníteni.

A Fidesz-kormány által bevezetett családtámogatási elemek egyúttal szélesebb társadalmi célokat hordoztak, például a munka megbecsülését. Az új adókedvezmény (egy utódnál havi háromezer, kettőnél gyermekenként havi négyezer, három vagy többnél gyermekenként havi tízezer forint) a gyereknevelő családok 84 százalékánál jelent komoly anyagi könnyítést. A kormányváltás megakadályozta, hogy ebben a ciklusban megvalósítsák tervüket, amely szerint gyermekenként évente egymillió forintig lenne adómentes a szülők jövedelme.

Az új kabinet nem szüntette meg, de nem is erősítette ezt a támogatási formát. A szegénypolitikaként kezelt családpolitikájukban (ami pedig nem egy és ugyanaz) nem a saját erőt is megmozgató és a társadalmi beilleszkedést segítő programok kapnak prioritást, hanem a kevésbé ösztönző általános alanyi támogatás.

- A polgári kormány intézkedései egyfajta biztonságérzetet, pozitív jövőképet igyekeztek nyújtani a családalapítás előtt álló fiataloknak - emlékeztet Harrach Péter. - Ezt szolgálta többek között az otthonteremtési hitelek kamattámogatása, az alanyi jogú gyes visszaállítása, illetve a gyed és az úgynevezett nagymamagyes bevezetése. Ez a folyamat egy évvel ezelőtt megtorpant, hiszen a hatalomra jutók csupán az egyértelműen a "szavazatvásárlás" szándékával tett ígéretüket teljesítették. Márpedig a családi pótlék emelése önmagában nem képes jelentősen javítani az érintettek életminőségén.

Az anyagi segítségnyújtás mellett óriási feladat a társadalmi tudat formálása. A polgári kormány a családi életre nevelés terén - az óvodák, iskolák, a média és a civil szervezetek mellett - nagyban támaszkodott az egyházakra. Harrach Péter szerint utódaik nem kifejezett rossz szándékból nem élnek ezzel a lehetőséggel, sokkal inkább tájékozatlanságból és értetlenségből. (Az egykori családügyi miniszter nem meri azt feltételezni, hogy egyfajta büntetésről van szó, mert az egyházak a kampány során az ő értékrendjüket is megjelenítő jobboldal iránt mutattak szimpátiát.)

Valószínűleg nem értik a vallás nyelvét és közösségformáló erejét, ezért egy egyház nélküli társadalmat képzelnek el. Legutóbb például a szociális törvény módosítási javaslata az egyházi intézmények működését szabályozó részben egyszerűen nem tartotta tiszteletben az egyházak autonómiáját, ehelyett kitették az önkormányzatok kénye-kedvének.

Napjainkban igazából csak az egyházak foglalkoznak a családi élet értékeinek képviseletével. Elszomorító, hogy a gyerekek a tévék főműsoridejében szinte kizárólag az erőszakot és az öncélú szexualitást ábrázoló filmeket láthatnak.

- Gondoljunk csak arra, mekkora teret kapnak a valóságshow-k, amelyekben mesterséges környezetben mesterséges viselkedési modelleket próbálnak általánosnak és mindenki által elfogadottnak minősíteni - elemzi az aktuális médiahelyzetet Harrach Péter. - Többször hallani ezekben a műsorokban a "vállald önmagad" megtévesztő szlogent. Ez a liberálisnak mondott szemlélet olyannak fogadja el az egyént és a társadalmat, amilyenné alakul, s nem kívánja formálni. Ezzel szemben az értékőrző keresztény felfogás szerint egy normarendszerhez alkalmazkodva teljesedhet ki az ember és általa a közösség. A kiegyensúlyozott, normális családi életet élő ember a mi eszményünk.

A családalapítás és a gyerekvállalás nem csupán pénzkérdés, sokkal inkább döntő hatása lehet a nevelésnek, a gyerekkori élményeknek. A családi élet tiszteletét már születésünktől magunkba kell szívnunk otthonunkban. Majd később az óvodában és az iskolában, ahol nemcsak tanítanak, de nevelnek is.

Az egész társadalom élete és működése összefügg, nem szabad egyetlen részterületet sem kiszakítani az egészből. A tudatos családpolitika sem korlátozódhat csakis támogatási rendszerre - ahogyan a jelenlegi kormány képzeli -, hiszen ebbe beletartozik a jövőnket építő oktatás, a kultúra, a média és az egyház egyaránt.

Szijjártó Gabriella - Szabad Föld

Kapcsolódó elemek