Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három szempontból is jelentős a népszavazás

Semjén Zsolt szerint a szociális népszavazásnak meghatározó jelentősége lesz abban, hogy megszabadítsák az embereket az ápolási díjtól, a vizitdíjtól, a tandíjtól, hogy megakadályozzák e díjak emelkedését, valamint abban, hogy "az elsöprő igen elsöpörje (...) azt az illegitim cselekvéssorozatot, amit a kormány ennek a népnek a felhatalmazása nélkül tesz".


Dátum: 2008-02-23 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:17.500768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDNP elnöke erről szombaton a "Sorskérdések a KDNP szemével 2008-ban Magyarországon" címmel megtartott budapesti konferencián beszélt.

A szociális népszavazásnak "legalább három szempontból meghatározó jelentősége van" - mondta a politikus.

Az egyik, hogy megszabadíthatják az embereket az ápolási díjtól, a vizitdíjtól, a tandíjtól, a másik, hogy megakadályozzák e díjak "ezer forintra vagy akár magasabb összegre" emelkedését. Harmadik szempontként azt jelölte meg, hogy ez "megnyitja az utat arra, hogy (...) az elsöprő igen elsöpörje ezt a hazugság kormányzatot, elsöpörje ezt a hazugság propagandát, elsöpörje azt az illegitim cselekvéssorozatot, amit a kormány ennek a népnek a felhatalmazása nélkül tesz".

Ez a győzelem megnyitja a lehetőséget arra, hogy a KDNP kidolgozott és szakszerű programját megvalósíthassuk - mondta Semjén Zsolt.

"Üzenetünk lényege az, hogy nemcsak azt mondjuk: nem a kormány ámokfutására, hanem tételesen kidolgozott, megalapozott pozitív programot hirdetünk a legfontosabb kérdésekben" - fogalmazott a KDNP elnöke.

A szaktudás kapcsán Semjén Zsolt közölte: úgy hallotta, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter rossz néven vette, hogy ő azt mondta, "azzal az erővel, amivel Horváth Ágnes lehet egészségügyi miniszter Magyarországon, ezzel az erővel Győzike is lehetne az MTA elnöke". A kijelentést taps szakította meg, majd Semjén Zsolt hozzátette: "mielőtt félreértés lenne, jelezném, nem áll szándékomban megsérteni Győzikét".

Harrach Péter, a KDNP alelnöke, országgyűlési képviselő a demográfiai helyzetről szólva arra figyelmeztetett: az utóbbi években jelentősen megváltozott a társadalom összetétele, hiszen egyre kisebb a 18 év alattiak aránya és fokozatosan nő a 60 év felettieké. Mindez azt jelenti: egyre kevesebb ember egyre többet tart el, s ezzel a problémával szembe kell nézni.

Knopp Mária, a SOTE egyetemi tanára azt mondta, bár a népességfogyás szinte egész Európában, így szomszédainknál is jellemző, nálunk a legrosszabb a helyzet. Hozzátette: Magyarországon a családok nem vállalnak annyi gyermeket, mint amennyit szeretnének.

Nagy Kálmán, a KDNP országgyűlési képviselője az egészségügy átalakítása kapcsán azt hangsúlyozta: nem azt akarják, hogy az egészségügy túlköltekező legyen, ám azt elengedhetetlennek tartják, hogy az egészségügy szolgáltatásaihoz mindenki igénye, és ne anyagi lehetőségei szerint jusson hozzá.

Kapcsolódó elemek