Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy-Britannia a tagjelöltekkel épít szövetséget a szövetségi EU ellen

Nagy-Britannia szövetségesre talált a tagjelölt kelet-európai országokban a föderalista Európai Unióval szemben és a nemzetállamokra épülő EU érdekében - közölte a brit kormány illetékese.


Dátum: 2003-03-07 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:36.693906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Peter Hain, aki az EU intézményi és politikai reformjait előkészítő konventben képviseli a brit kormányt, a pénteki The Timesnak azt mondta: a (tagjelölt kelet-európai) országok 13-14 évvel ezelőtt még Moszkva fennhatósága alatt voltak, és "semmi kedvük most Brüsszel fennhatósága alá kerülni". Hain szerint ezek az országok támogatják azt a brit elképzelést, hogy az unió szuverén államok partneri viszonyára épüljön, és ne Brüsszelből irányított szuperállam legyen.

A vezető brit napilap szerint ez az első eset, hogy a brit kormány nyíltan elismerte, milyen fontos szövetségesnek tekinti a tagjelölt országokat a konventben.

Hain, aki korábban EU-ügyi miniszter volt, az új uniós "alkotmánnyal" kapcsolatos általános brit célokról azt mondta: van néhány olyan terület, amelyben London, ha szükséges, habozás nélkül vétóval fog élni. Ezek közé sorolta azt a javaslatot, amely szerint az EU-ra kellene ruházni az egyes országok gazdaságpolitikája közötti összhangteremtés jogát, beleértve az adóharmonizációt is, valamint azt, amely minősített többségi szavazással tenné lehetővé a döntéshozatalt jelentős külpolitikai és biztonsági kérdésekben.

A brit tisztviselő ez utóbbival kapcsolatban azt mondta: London "egyetlen másodpercre sem hajlandó még csak megfontolás tárgyává sem tenni" azt a lehetőséget, hogy brit katonákat minősített többségi szavazással háborúba lehessen küldeni. Hain szerint a külpolitikát általában is meg kell hagyni a tagállamok jogkörében.

Az uniós intézményi reformokról kifejtette: Nagy-Britannia hivatalosan nem támogatja, hogy a brüsszeli bizottság elnökét az Európai Parlament válassza meg, mert attól tart, hogy ha a választás egyszerű többséggel történik, az elnök a különböző frakciók túszává válhat. A bizottságnak erős elnökre van szüksége, és ha mindenképpen választással jelölnék ki, Nagy-Britannia ragaszkodni fog a magas elfogadási küszöbhöz, akár ahhoz is, hogy a megválasztáshoz a képviselők 80 százalékának voksára is szükség legyen - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek