Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét lemondását követelték Tóth Józsefnek

Tüntetést szerveztek a Polgáron élők Tóth József, a város polgármestere és a térség országgyűlési képviselője ellen.


Dátum: 2008-02-24 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:25.241124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város polgármestere és a 8. számú választókerület MSZP-s országgyűlési képviselőjének panziója előtti teret körbeállták a helyieken kívül Balmazújvárosról, Debrecenből, Újtikosról, Újszentmargitáról és Egerből érkezettek, akik Tóth Józsefet ismételten mandátumának visszaadására szólították fel.

A moderátor szerepét betöltő Ágoston Tibor a jelenlévőket egyperces néma főhajtásra kérte, a kommunizmus áldozatainak emlékére. Polgárt a mocskosságról elhíresült helyszínnek nevezte, majd egy Wass Albert idézetre emlékeztetett: "Gaz és szemét nem terem Nemzetet!" A Szilvásy György szerint hivatásos zavarkeltőknek tituláltak nevében Tóth Józsefet és társait hivatásos tolvajoknak nevezte.

Szabó Edit a helyi Fidesz nevében lépett a mikrofonhoz, s bejelentette: elmúlt egy hónap, s Tóth József nem tisztázta magát a csalás, sikkasztás gyanúja alól, s nem mondott le közéleti szerepeiről. Hiába próbálja magát összeesküvés áldozatának beállítani a polgármester és országgyűlési képviselő, a választók már nem hisznek neki. Az egészségügyi törvény újbóli megszavazása előtt levelet kívántak átadni Tóth Józsefnek, aki azonban nem vette át azt, sőt, a két városi tv sem volt hajlandó leközölni a felhívást, melyben kérték Tóth Józsefet, ne szavazza meg a törvényt. "Polgáron nincs véleménynyilvánítási szabadság, nincs sajtó, plakátjainkat rendre letépik!" - mondta el Szabó Edit.

Postáné Kecskés Ilona, Balmazújváros alpolgármestere, kérdések tömkelegét tette fel: miért nem jelezte egykori megyei közgyűlési alelnökként Tóth József egyetlen felügyelő bizottsági ülésen sem a szabálytalanságokat? Miért nem szólt erről 2006-os választási kampánya során? Miért nem tartott tájékoztatót választóinak az egészségügyi törvényről, a felsőoktatásról, az európai uniós pénzek megszerzésének lehetőségeiről? Miért beszélik le az embereket a népszavazásról? Megálljt kell parancsolni az arcátlan pénzlenyúlásoknak, Tóth József pedig mondjon le a közhatalom gyakorlásáról! - követelte a szónok.

A panzió környékét rendőrök védték, Tóth József azonban gyáva módon nem mert szemükbe nézni választóinak.

Kapcsolódó elemek