Duna Televízió: indul az ausztráliai sugárzás
A közelmúltban egy műsorszóró céggel aláírt megállapodás alapján a Duna Televízió programja március közepétől Ausztráliában is látható lesz. A csatorna egyik illetékesének közlése szerint a kísérleti adás napokon belül kezdetét veheti, a társaságnak pedig már néhány száz előfizetőt is sikerült toboroznia az ötödik kontinensen.
Dátum: 2003-03-07 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:36.984890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A naponta háromszor sugárzott nyolcórás műsor megegyezik majd azzal a programmal, amit észak-amerikai nézőihez juttat el a Duna Televízió.
Az első adásával 1992 karácsonyán jelentkező csatorna tavaly december 18-án kezdte meg az eddigi analóg mellett a digitális sugárzást, majd hat nappal később vált műsora az Egyesült Államokban is foghatóvá.
MTI - fidesz.hu