"Akik végigélték a küzdelmet, sosem lesznek alattvalók"
Dátum: 2008-02-25 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:39.554987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyilvánvaló romboló szándékkal szemben Szollár Lajos, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora szerint a civil társadalomnak is fel kell vennie a küzdelmet.
"A farkasréti iskola megmentőinek példáját kell magunk elé emelni, a polgári adakozásból épült csaknem nyolcvanéves iskolát a civil összefogás és tiltakozás mentette meg attól, hogy fizetős, alapítványi intézménnyé tegyék. Akik végigélték a küzdelmet, sosem lesznek alattvalók - mondta a professzor. - Aki nem vértezi fel magát kellő öntudattal, arra ez utóbbi sors vár."