Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Néppárti ifjak tanácskoztak Budapesten

Véget ért a Téli Egyetem, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének konferenciája. A hatnapos rendezvényre a kontinens harminc országából érkeztek fiatalok Budapestre.


Dátum: 2008-02-25 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:40.767821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A programok többségén politikai kérdésekről hallgathattak előadásokat a résztvevők. A szervezők kulturális programról is gondoskodtak.

"Három fő témáról volt szó a mostani rendezvényünkön: a felnövekvő demokráciák - Magyarországon tizennyolc éve ment végbe a rendszerváltás, mára nagykorúvá vált hazánkban a demokrácia -, a transzatlanti kapcsolatok, valamint Koszovó függetlensége. Ez az utóbbi téma az aktualitása miatt volt kiemelkedő fontosságú - mondta a konferenciáról lapunknak Loppert Dániel, a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke. - A legsikeresebb rendezvényünk talán az a panelbeszélgetés volt, amelyen részt vett többek között Schöpflin György, az Európai Parlament képviselője, a külügyi bizottság tagja, Martonyi János volt külügyminiszter, Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Elmar Brok, az Európai Unió külügyi bizottságának németországi, néppárti tagja. Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete Szili Katalin házelnököt is meghívta a konferenciára, aki a parlament felsőházi üléstermében köszöntötte a szervezet tagjait."

Legközelebb a nyáron tart hasonló nagyszabású rendezvényt az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, amely rendszeresen, évente kétszer rendez nemzetközi konferenciát.

Kapcsolódó elemek