Tatabánya fejlődő "sziget-gazdaság"
Bencsik János meghívására Tatabányán vendégeskedett Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke, korábbi pénzügyminiszter.
Dátum: 2008-02-25 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:49.305796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Látogatása tapasztalatait sajtótájékoztató keretében osztotta meg a szélesebb közvéleménnyel. A politikus úgy fogalmazott, hogy Tatabánya fejlődő "sziget-gazdaság". A vendég Bencsik János és Schmidt Csaba alpolgármester kíséretében helyi kis- és középvállalkozások képviselőivel találkozott a Tavaszmező utcai ipari övezetben.
Varga Mihály arról érdeklődött, hogy a helyi vállalkozók miként tudnak profitálni a transznacionális társaságok letelepüléséből. A beszámolók alapján egyértelművé vált, hogy a szolgáltatást végző - szállítmányozás, őrzés-védelem, karbantartás, szerszámkészítés - cégek sikeresen kapcsolódtak be a nemzetközi hálózatokba. De ennél is fontosabb, hogy a gyártási tevékenységet végzők is képesek voltak megkapaszkodni, és saját termékeikkel bekapcsolódni az alkatrész előállítási és szállítási folyamatba.
Közülük többen is közvetlenül exportra szállítják termékeiket. A többségében 5-15 főt foglalkoztató vállalkozások tulajdonosai viszont arra panaszkodtak, hogy a járulékkötelezettségek folytonos emelkedése elveszi tőlük a sikeres működéshez szükséges levegőt, s egyre nehezebben veszik fel a versenyt a szomszédos Szlovákia vállalkozóival szemben. Legnehezebb helyzetben mégis az építőiparosok vannak, hiszen a honi építőipari megrendelések mértéke egy év alatt húsz százalékkal csökkentek, s a közbeszerzési eljárások is a külföldi kivitelezőknek kedveznek. Arra kérték a korábbi pénzügyminisztert, hogy a polgári kormányzati programban kiemelten kezeljék a vállalkozói terhek csökkentését, valamint a Széchenyi Tervhez hasonló beruházásösztönző rendszer alkalmazását.
Varga Mihály megtekintette a város ipari parkját is, mely az elmúlt évek során - az országos folyamatoktól eltérően - újabb tőkeerős vállalatokkal erősített. Ennek köszönhetően a városi gazdaság növekedése az országos trendhez képest közel hússzoros eredményt mutatott fel az elmúlt esztendőben. Ezzel sikerült megelőznie a szlovákiai eredményeket is.
Bencsik János polgármester szerint mindez annak köszönhető, hogy a városban működő társaságok versenyképességük megőrzése érdekében, nagy figyelmet fordítanak az innovációra. Példaként említette a keréktárcsagyárat, mely tíz esztendő alatt megduplázta termelési értékét, miközben egyharmadával csökkentette dolgozói létszámát. A gyárban dolgozó mérnökök újításaikkal folytonosan javítják a technológiai hatékonyságot. A kiemelkedő magyar mérnöki teljesítmény számos vállalatot ösztönzött arra, hogy Tatabányára telepítsék fejlesztési részlegüket is. Mindez gazdaságstabilizáló hatással is jár. - fogalmazott a polgármester. Éppen ezért kell nagyobb kormányzati támogatást biztosítani a Magyar Tudományos Akadémia számára, valamint a társaságokat sújtó közterhek csökkentésével, pozitív ösztönzők beépítésével innovációra serkenteni a hazai vállalkozásokat.
Késő délután Varga Mihály lakossági fórumon vett részt az Árpád Hotel nagytermében, ahol a nagyszámú érdeklődő előtt a márciusi népszavazáson való részvételre buzdította a tatabányaiakat. Kiemelte, hogy a tét növekedett, hiszen a kiszivárgott kormányzati háttéranyagokban a vizitdíj jelentős megemelésének lehetőségéről értekeznek.