Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig 24 sötét város

Huszonnégy város csatlakozott eddig a március 29-i Föld Órája kezdeményezéshez, amelynek keretében világszerte várhatóan 30 millióan kapcsolják ki a világítást és a televíziót a globális felmelegedés elleni harc jegyében - közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF).


Dátum: 2008-02-25 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:51.552093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Atlanta, Bangkok, Dublin, Montreal, Ottawa, Phoenix, San Francisco és Vancouver a napokban csatlakozott az akcióhoz. Chicago, négy dániai város, hat ausztráliai szövetségi állam és regionális főváros (közöttük Melbourne, Perth, Brisbane és a szövetségi főváros, Canberra), Manila, a Fidzsi-szigeteki Suva, Tel-Aviv, Toronto és az új-zélandi Christchurch már korábban jelezte részvételi szándékát - közölte a világalap. "Ha világszerte ugyanolyan arányban vesznek részt a Föld Órája kezdeményezésben, mint tavaly Sydneyben, várhatóan 30 millió ember részvételével számolhatunk" - mondta Andy Ridley, a program vezetője.

A tavalyi sydneyi akcióban az éttermekben és a lakásokban villany helyett gyertyát gyújtottak, s leállt a világítás a város jelképének számító Operaházban és a Kikötő-hídon is. Idén más híres építmények is sötétbe borulnak: közöttük lesz a San Franciscó-i Golden Gate-híd és Észak-Amerika legmagasabb felhőkarcolója, a chicagói Spears-torony is. A tavalyi sydneyi Föld Órája alatt a létfontosságú intézményekben biztonsági okokból nem állt le az áramszolgáltatás, de még így is 10,2 százalékkal csökkent a fogyasztás az Energy Australia áramszolgáltató adatai szerint.

Kapcsolódó elemek