Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre duzzad az elektronikai szemétdomb

Sok millió tonna elektronikai hulladék marad feldolgozatlanul és kezeletlenül, pedig tele van mérgező anyagokkal és veszélyes nehézfémekkel - hívta fel a figyelmet jelentésében a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet.


Dátum: 2008-02-25 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:51.866906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csak tavaly egymilliárd mobiltelefont vásároltak az emberek világszerte, és ezek a készülékek tele vannak veszélyes anyagokkal: ólommal, higannyal, kadmiummal, berilliummal és égésgátló anyagokkal. Az Európai Unióban 2005 augusztusában lépett érvénybe az a rendelet, amelynek alapján az elektronikai cégek kötelesek visszavenni tönkrement termékeiket, ami az újrahasznosítást segíti elő.

A jelentést több mint száz forrás alapján írták meg a Greenpeace szakemberei, és azért most tették közzé, mert a napokban vizsgálják felül az Európai Bizottsággal az elektronikai hulladékokra vonatkozó irányelveket.

A Greenpeace arra is felhívta a figyelmet, hogy a veszélyes elektronikai hulladék egy részét illegálisan olyan országokba exportálják, mint Kína, India és Thaiföld, ahol szétszedik és újrahasznosítják a tönkrement készülékeket, de az eljárás rendkívül veszélyes a munkások és a környezet számára. Európában tilos az ilyesfajta export, ám az Egyesült Államokban nem - mutattak rá a Greenpeace kutatói.

Kapcsolódó elemek