Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására

Az európai utazási ipar eddigi legsúlyosabb válságának árnyékában pénteken Berlinben megnyílt a Nemzetközi Idegenforgalmi Börze, az ITB. Az eseményen 181 ország és térség tízezer kiállítója van jelen, és a szervezők reményei szerint a vásár lendületet ad az ágazat fejlődésének.


Dátum: 2003-03-07 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:37.578145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A középpontban az idén az olcsó légitársaságok sikere áll, és ezzel összefüggésben az, hogyan felelhet meg az idegenforgalom az egyre olcsóbb utazások igényének. Az utazási börze keretében külön fórumot tartanak az új - elsősorban elektronikus - foglalási formákról is.

Az esemény megnyitása alkalmából a vezető nemzetközi foglalási rendszer, a madridi Amadeus bejelentette, hogy a németországi foglalások száma február végén 14,5 százalékkal maradt el a tavaly februáritól, a januári 12 százalékos tizenkét havi visszaesés után.

A tartósan gyenge gazdasági konjunktúra, súlyosbítva az iraki háború fenyegetésével különösen súlyosan érinti a legnagyobb európai utazási piacot, a németet. A világ legnagyobb utazásszervezője, a TUI, illetve a második, a Thomas Cook egyaránt visszaeső forgalmi adatokról számoltak be az elmúlt hetekben.

A TUI AG szerint a nyári foglalások 6,1 százalékkal maradnak el a tavalyi azonos időszak adataitól. A vállalat szerint a kereslet az Irak elleni háborús fenyegetés miatt csökken.

A Thomas Cook az októberrel végződött 2001/2002-es üzleti évben 122,8 millió eurós veszteséget termelt az előző év 25,4 millió eurós nyeresége után. A konszern összforgalma 3,2 százalékkal, 8,1 milliárd euróra nőtt, de csak a Thomas Cook UK első szerepeltetése miatt a csoportmérlegben. Változatlan vállalatszerkezetre számítva a bevétel 6 százalékkal csökkent. A kiszolgált ügyfelek száma 6,2 százalékkal 13,2 millióra csökkent.

Egy friss felmérés szerint a németek közel fele az idén kevesebbet költ nyaralásra, mint tavaly és ezzel a német polgárok 2003-ban tovább erősítik a két megelőző évben elindult csökkenő irányzatot: 2001 tavaszán 26 százalék, tavaly viszont már 41 százalék szándékozott visszafogni az éves nyaralásra szánt kiadásait.

Egy, a Die Zeit című hamburgi hetilap megbízásából készült másik felmérésből kiderült, hogy a németek most Görögországot és Olaszországot választják legszívesebben úti célnak, a harmadik helyre Ausztrália került. A megkérdezett tízezer ember 55 százaléka vallotta, hogy a célország megválasztásában erősen befolyásolja a világpolitikai helyzet. Az úti cél vonzerején erősen ront, ha az utazni készülődő úgy érzi, aggódnia kellene személyi biztonsága miatt. A legbiztonságosabb országok közé sorolták Norvégiát, Svédországot és Ausztriát, míg a legrosszabb osztályzatot Oroszország, illetve bizonyos afrikai országok kapták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek