Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Külügyi ingatlan-panama?

"Külügyi ingatlan-panama?" címmel nyújtott be interpellációt Göncz Kinga külügyminiszterhez Németh Zsolt.


Dátum: 2008-02-25 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:56.161937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes képviselő ismertette, hogy súlyos jogsértések jutottak tudomására a Teleki László Alapítvány megszüntetésével kapcsolatban.

Elmondta: a kormány a 2200/2006-os határozatában döntött a Teleki László Alapítvány megszüntetéséről. A Fővárosi Bíróság - önmagát megszégyenítő sebességgel - a beadvány beérkezése napján, végzésben rendelte el az alapítvány jogutód nélküli megszüntetését még a kormányhatározat kihirdetése előtt öt nappal. A fideszes szakpolitikus feltette a kérdést: "mi volt az oka ennek az óriási sietségnek, hogy még a határozat kihirdetését sem várta meg a Minisztérium a beadvány benyújtásával?"

Hamar munka sose jó - jegyezte meg Németh, és hozzátette: ez történhetett az egynapos ügyintézés esetében is, ugyanis a bíróság a végzésben nem döntött az alapítvány jelentős értékű vagyonáról. Ez a mulasztás ellentétes a Polgári törvénykönyv rendelkezéseivel, hiszen az alapító okirat rendelkezése hiányában a bíróságnak kellett volna az alapítvány vagyonának sorsát rendeznie, az alapítvány eredeti céljaival összhangban. Így történhetett meg az, hogy az alapítvány vagyona, így a székhelyül szolgáló, körülbelül két milliárd forint értékű ingatlan tulajdonos nélkül maradt - tette hozzá a honatya.

"Ekkor érkezett a Kincstári Vagyonigazgatóság formájában a hatályos magyar jogrendet sajátosan értelmező Kormány, a Külügyminisztérium, és törvényellenesen rátette a mancsát a vagyonra" - fogalmazott, és hozzáfűzte: kapkodó eljárás, jogszabályellenes végzés, majd az állam részéről tanúsított törvényellenes magatartás az, ami történt.

"Azt már jól tudjuk, a Gyurcsány-kormány regnálása óta, hogy a kormány sportot űz a törvényszegésekből. Szomorú azonban, hogy a lassan mindenen eluralkodó kormányzati hatalom már a polgári igazságszolgáltatás rendszerébe is kezd beszivárogni. Természetesen Draskovics Tibor személye az igazságügyi tárca élén garancia ezen folyamatok megakadályozására" - mondta el a Fidesz külügyi szakpolitikusa.

Németh Zsolt a következő kérdéseket intézte a miniszterhez:

- Milyen jogon rendelkezett az alapító, a kormány, az alapítvány két milliárd forintos vagyonával?

- Milyen jogon kérte a KVI a kezelői jog, illetve a Magyar Állam tulajdonosi jogának bejegyzését az alapítványi székház felett a földhivatalnál?

- Milyen módon kívánják orvosolni a törvénytelen eljárást, illetve az alapítványi vagyon visszajuttatását a magyarságkutatás céljaira?

Göncz Kinga válaszában azt próbálta bizonyítani, hogy az interpelláció értelmetlen volt, hiszen a Teleki László Alapítvány egy közalapítvány, ebből kifolyólag más szabályok vonatkoznak rá, ezért kijelenthető: a kormányzat a lehető legkorrektebb és legméltányosabb módon járt el az ügyben.

Németh Zsolt viszontválaszában aláhúzta: a külügyminiszter szakértői félretájékoztatták főnöküket, hiszen a Teleki soha nem volt közalapítvány. Új végzésre és új eljárásra van szükség - szögezte le a képviselő, és a választ nem fogadta el, míg a T. Ház kormánypárti többsége 144 szavazattal 113 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Kapcsolódó elemek