Átláthatatlan a kormány Oroszország-politikája
Elemi információk hiányában vagyunk, így teljesen átláthatatlan, hogy a kormányzat milyen tárgyalásokat folytat most már többedszerre a Déli Áramlattal kapcsolatosan - hívta fel a figyelmet Németh Zsolt.
Dátum: 2008-02-25 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:12:57.341248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fideszt aggodalommal tölti el a magyar kormány átláthatatlan és különutas Oroszország-politikája - jelentette ki Németh Zsolt hétfőn újságírók előtt.
A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Gyurcsány Ferenc ma megbeszélést folytatott Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök-helyettessel. A fideszes képviselő ismertette: Magyarország Oroszországtól való egyoldalú energia-függősége nő, s ez veszélyezteti hazánk hosszú távú energiabiztonsági érdekeit. Azzal az érvvel kapcsolatban, amely szerint a Nabucco és a Déli Áramlat egyaránt megfér egymás mellett, Németh Zsolt hangsúlyozta: a kormányzat nem mond igazat, mert a Déli Áramlat ellehetetlenítené a Nabucco megépítését. Leszögezte: a közös európai energiapolitika melletti magyar elkötelezettség kiindulópontja a Fidesz álláspontjának.
Németh Zsolt bejelentette: a napokban a külügyi bizottság rendkívüli ülést fog tartani, s remélhetőleg oszlatható lesz az az átláthatatlanság, amely jelenleg Magyarország Oroszországgal való tárgyalásait jellemzi az energiaügyek terén.
A képviselő kérdésre válaszolva hangsúlyozta: Európának hosszú távú érdeke az energiapolitikai diverzifikáció, s ezt a Nabucco jelentheti, a Déli Áramlat nem. A Déli Áramlat esetében ugyanúgy orosz gázról van szó, mint most, csak éppen Ukrajnát iktatja ki - húzta alá a politikus.
Emlékeztetett arra, hogy a Nabucco megvalósulásának esélyét nagy mértékben növelte az a vita, amelyet épp hazánkban sikerült kirobbantani, valamint az, hogy az unió kinevezett egy koordinátort a vezeték megvalósítására, s az is növelte az esélyeket, hogy egy nagy német konszern is beszállt a vezeték finanszírozásába. "Úgy vélem, most abban a helyzetben vagyunk, hogy nagyon jó esélye van annak, hogy 2012-re ez a gázvezeték megvalósítható" - mondta, s hozzátette: Magyarországnak minden energiáját erre kell összpontosítania.