Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NZZ: A státustörvény nem revansista

A Neue Zürcher Zeitung című független svájci lap pénteken Kötélhúzás a magyar státustörvény körül címmel, Budapest foglalkozik a szomszédos országok fenntartásaival alcímmel a törvény körüli viharokról közölt terjedelmes írást.


Dátum: 2003-03-07 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:37.894900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cikk a parlament bemutatásával kezdődik, s a szerző azt írja: az épület páratlan, és a korhoz nem egészen illő nagysága a külföldieket, s főleg a Kárpát-medencéből érkezőket arra emlékezteti, hogy Magyarország az I. világháború után elvesztette területe és lakossága kétharmadát, s hogy vannak magyarok, akik ma is gyászolják ezt. De tudják, vagy tudhatnák, hogy e gyászolók elenyészően kicsiny, általában kirekesztett és politikailag sikertelen kisebbséget alkotnak, és szinte a nullával egyenlő a veszély, hogy Magyarország agresszívvá váljon szomszédaival szemben. Ám a történelmi ellenségesség tartja magát, s a Kárpát-medencében, ahol sok nemzetiség kis területen él együtt, alighanem tartósabb, mint másutt. Így nem csoda, hogy a szomszédos országok nem tudtak lelkesedni, amikor Orbán Viktor kormánya hatályra emelte az úgynevezett kedvezménytörvényt.

Budapesten csak nehezen értik meg az aggályokat - írta a szerző, s hosszan idézte Bálint-Pataki Józsefet, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetőjét, aki hangsúlyozta: szinte minden párt elismeri, hogy a külföldön élő magyarokat segíteni kell etnikai és kulturális identitásuk megőrzésében, s a mintegy 5 millió határon túli magyarral vállalt szolidaritást nem szabad összetéveszteni az irredentizmussal, netán nagyhatalmi ambíciókkal.

A szerző ismertette a román és szlovák kifogásokat, s megállapította, hogy ezek jó részét már sikerült felszámolni kétoldalú tárgyalásokon, Romániával már megállapodás is létrejött, s így problémák már csak Szlovákiával vannak.

"Ám nem csupán a szomszédok részéről érkezett bírálat, hanem az Európai Uniótól, az Európa Tanácstól és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) is, amelyek azt hozták fel, hogy a törvényben foglalt legfontosabb szabályok nem felelnek meg az európai normáknak, mivel hatásukat más államok területén fejtik ki, s egy etnikai csoportot a többivel szemben előnyben részesítenek. Azóta Orbán utóda, Medgyessy Péter kormányfő a legfontosabb buktatókat eltávolította a törvényből. Máris látható azonban, hogy Brüsszel további változtatásokhoz ragaszkodik majd, s Bálint-Pataki is elismeri, hogy még egyszer neki kell gyürkőzni, ha azt akarják, hogy ne kelljen anullálni a törvényt, amikor 2004. május 1-jén EU-taggá lesz Magyarország."

Idézi a cikk Erik Jürgenst, az Európa Tanács képviselőjét, aki a testület megbízásából a magyar törvényt a többi európai országban létező kisebbségi jogszabályokkal vetette össze, s aki szerint a törvény elfogadhatatlan a szomszédos országok számára, mert etnikailag diszkrimináló, és sérti a területi integritás és a jószomszédi kapcsolatok elvét. "Magyarországon felháborodást vált ki, hogy az Európa Tanács éppen április elején, az uniós csatlakozásról szóló népszavazás előtt kívánja megvitatni a Jürgens-jelentést. Günter Verheugen bővítési biztos máig várja, hogy Magyarország a törvény végrehajtásánál figyelembe vegye az úgynevezett velencei bizottság 2001 októberi javaslatait, amelyek szerint a kisebbségek támogatása csakis a szomszédos országok határozott egyetértése esetén valósítható meg. Budapest ugyan bejelentette, hogy követni fogja az ajánlásokat, ám magyar jogászok és a kormány képviselői határozottan bírálták azokat. Egyszóval nem túl jók az esélyek az egymásra találásra, s Budapesten egyes politikusok máris felteszik a kérdést, hogy nem kellene-e az egész elképzelést ejteni. Hivatalosan természetesen határozottan elutasítják ezt a lehetőséget" - írta a szerző.

Így folytatta: "Összességében úgy tűnik, hogy ebbe az ügybe néhány szereplő csúnyán belelovalta magát. Magyarország - amelyet Orbán és Medgyessy egyaránt megtestesít - tudatosan, és az értékes javaslatok áradata ellenére olyan törvényt teremtett, amely szükségszerűen problémákhoz vezetett és amelyet a továbbiakban olyan sokszor és olyan erősen nyirbáltak meg, hogy az eredeti szövegből már nem sok maradt. A szomszédos országokban nagyon jól tudják, hogy a törvény nem Budapest revansista, vagy netán expanzionista indulatának kifejeződése, s hogy hajánál fogva előrángatott érv az, amely szerint kétségbe vonja a környező országok területi integritását. Ám bizonyos államokban, elsősorban Szlovákiában belpolitikai okokból néha úgy viselkedtek, mintha Magyarország máris fegyverbe szólítana. A huzavona senkinek nem használt, s nagyon kétséges, hogy a külföldi magyarok majdani előnyei megérik-e a Brüsszellel és a szomszédokkal való hosszadalmas és bosszantó viszályt" - írta a tudósító.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek