Rongálás, gyűlöletkeltés
Nagy Gábor Tamás (Fidesz) I. kerületi polgármester feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rongálás és közösségi elleni gyűlöletkeltés alapos gyanúja miatt az I. kerületi rendőrkapitányságon - tájékoztatott a Fidesz sajtóosztálya hétfőn közleményben.
Dátum: 2008-02-25 21:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:00.053354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölték: az utóbbi időszakban a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség I. kerületi irodáját folyamatosan támadások érték. A kirakatot rendszeresen leköpik, néha tojással dobják meg, két alkalommal ötágú vörös csillagot ragasztottak a kirakatüvegre. Az utóbbi másfél évben három alkalommal tették tönkre ismeretlenek az iroda zárjait pillanatragasztóval, és a kirakatüveget több alkalommal emberi ürülékkel kenték össze.
"A támadások sűrűsödő, visszatérő jellege, egyértelmű politikai indíttatása aggodalomra ad okot" - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. Mint hozzáteszik: a rongálások - bár csak rövid ideig voltak láthatók - közfelháborodást keltettek a lakosság körében, és ezen esetek egyértelművé tették, hogy a jövőbeni támadásokat csak a büntetőjog eszközeivel lehetséges megakadályozni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén azt közölték, hogy az irodarongálások ügyében az I. kerületi kapitányság ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.