Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy lezáratlan ügy

Gyurcsány Ferenc személyében olyan kormányfője van az MSZP-nek, aki bármire képes. Minden jel szerint hallgat a kampánytanácsadóira, és az általuk megszabott instrukciókat könnyedén végrehajtja. Ha kell, elérzékenyül. Volt már, hogy sírt is. Az igazság általában nem érdekli. A különböző élethelyzetekben kizárólag a hatalom megszerzésében és megtartásában gondolkodik. Ha éppen a vallásos énjét szeretné fitogtatni, kijelenti, hogy fiatalabb korában rendszeresen bérmálkozott. Amennyiben a helyzet úgy hozza, megy, és Nagy Imre unokájával imádkozik, megküzd a rákkal, vagy elveszett gyerekeket fogad be.


Dátum: 2008-02-26 06:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:02.398908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek