Kapkodós MVM-eladás
Torzszülött villamosenergia-piaci rendszer jött világra a hazai árampiac megnyitásával a Fidesz uniós képviselője szerint, hiszen úgy szűnt meg a terület állami irányítása, hogy közben a versenypiac sem jött létre.
Dátum: 2008-02-26 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:11.877958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Így most az állami és a piaci irányítás hátránya ötvöződik úgy, hogy egyiknek az előnye sem érezhető. Gyürk András kérdésünkre elmondta: a pénteki, Fidesz—KDNP szervezésű Szabad Európa Vitanap résztvevői felemásnak értékelték az árampiac megnyitásának módját - még Kocsis István, az MVM Zrt. vezérigazgatója is.
A felemásságra éppen az MVM helyzetét hozta példának Gyürk András: a társaság monopolhelyzetben lévőként szabadon alakítja a piacot, lépéseit az állam mégsem igyekszik szabályozással korlátozni. Hiba az is, hogy miközben az országnak még nincs elfogadott energiastratégiája, vagyis nem tudni, milyen - netán például regionális - szerepet szánunk az egyetlen hazai villamosenergia- nagykereskedőnek, máris a magánosítást szorgalmazza a kormány. Bár pillanatnyilag az MVM kisebbségének az eladásáról van szó, az elmúlt 17 év privatizációs története a képviselő szerint arról szólt, hogy ha "elindult egy lavina, akkor az végig is gördült".
Ismert viszont, hogy a sokak által hiányolt energiastratégia tervezete régóta készen van, hónapokon át elolvasható és véleményezhető volt. S akik ezalatt nem közölték ellenvetéseiket, javaslataikat, a napokban zajlott bizottsági tárgyalásokon össztüzet zúdítottak rá. Felvetésünk re a képviselő nem tekintette elégségesnek a GKM által felkínált véleményezési lehetőségeket és a társadalmi vitákat sem.
Az idén 60 százaléknál nagyobb mértékben is drágulhat a villamos energia a piacnyitás módja miatt - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az erőteljes áremelkedés a hazai vállalatok, végül pedig az egész ország versenyképességének a rovására megy. Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutató központ vezetője példákkal támasztotta alá, mekkora megterhelést jelent az egyes ágazatok számára az áram drágulása, amikor ráadásul nem nő a hazai össztermék.