Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz
Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte Navracsics Tibor, ugyanis a kormány úgy akar belépni a Déli Áramlat-projektbe, hogy semmiféle tájékoztatást nem ad a közvéleménynek a több száz milliárd forintos beruházás részleteiről.
Dátum: 2008-02-26 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:15.744103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kijelentette, hogy ez a megállapodás több szempontból is problémás: egyrészt a Déli Áramlat lehetetlenné teszi a Nabucco megvalósítását, holott korábban a kormány elkötelezte magát a Nabucco létrehozása mellett.
Másrészről pedig - fűzte hozzá a képviselő - Gyurcsány Ferenc tegnap azt ígérte: szakít a hazugság politikájával, s minden fontosabb kérdésben a döntés meghozatala előtt egyeztetéseket fog folytatni a többi parlamenti párttal, valamint konzultálni fog a társadalommal, s hosszas előkészítő munka fog megelőzni minden döntést. Azonban akkor is hazudott, amikor ezt a kijelentést tette: ugyanis a kormány tegnap úgy állapodott meg az orosz küldöttséggel a Déli Áramlatba való becsatlakozásunkról, hogy sem a többi parlamenti pártot, sem pedig a közvéleményt nem tájékoztatták a megállapodás részleteiről - hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője.
A tájékoztatás hiánya komoly problémát okozhat, hiszen nagyon jelentős döntésről van szó, mely évtizedekre meghatározza Magyarország pályáját, nem csak az energiaellátás, hanem a kül- és biztonságpolitika tekintetében is.
Mint mondta, nem tudunk semmit sem arról, hogy milyen konstrukcióban kívánják megvalósítani a projektet, milyen lesz a szavazati arány, a tulajdonosi struktúra, vagy hogy van-e esély a Déli Áramlat létrehozásakor a Nabucco megvalósítására is. Azzal sem vagyunk tisztában - folytatta a bizonytalan tényezők felsorolását Navracsics Tibor -, hogy az egész beruházás mennyibe fog kerülni, s hogyan fog viszonyulni az Európai Unió energiapolitikai koncepciójához, s legfőképpen nem tudjuk, hogy milyen lesz az az 50 százalékban orosz, 50 százalékban magyar tulajdonú társaság, mely a Déli Áramlat magyarországi részét üzemeltetni fogja.
A magyar embereknek joguk van tudni erről a több mint 300 milliárd forintos beruházásról, ezért a politikus felszólította a magyar kormányt, hogy tájékoztassák az embereket a megállapodás részleteiről. S mivel a plenáris ülés biztosítja leginkább azt a nyilvánosságot, melynek segítségével az egész közvélemény tájékoztatható, ezért Navracsics Tibor rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte a házelnöknél.