Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a Youtube-on is kampányol

Rövid videókkal kampányolnak a szociális népszavazás mellett a Fidesz által megszólaltatott színészek, sportolók és közéleti személyiségek.


Dátum: 2008-02-26 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:16.042603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Körtvélyessy Zsolt és Blaskó Péter színművész, Pintér Tamás kaszkadőr, Gyarmati Dezső és Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázók szólalnak meg azokban a kisvideókban melyeket a Fidesz készítetett.

Kárpáti György a népszavazás fontosságáról úgy fogalmazott: "A nemzet a sorsát dönti el, amennyiben elmegy és három igennel szavazzanak, mert azt jelzi a jelenlévő hatalomnak, hogy ez a nemzet egységes, ki tud állni és a sorsát kezébe akarja venni". Körtvélyessy Zsolt arra hívja fel a figyelmet, hogy Rómában tartózkodik a népszavazás napján, de ennek ellenére is leadja szavazatát.

Kapcsolódó elemek