Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Norvégia befogja a szelet

Csökkenőben a norvégiai olajtermelés, az ország ezért a szélenergia fokozottabb hasznosítására törekszik.


Dátum: 2008-02-26 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:17.228743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Part menti erőművek létestésével akarja Norvégia munkára fogni a szelet. Megújuló forrásból származó áramát az európai piacokra szánja Aaslaug Haga olaj- és energia miniszter szerint. "Mi már önellátók vagyunk megújuló energiából, amelynek mostantól az exportjában is élen akarunk járni", jelentette ki egy oslói energia konferencián. Mint elmondta, Norvégia rendelkezik a kellő energiaforrásukkal, a szaktudással és a szükséges pénzzel is, a piac pedig ott ük az ajtaja előtt.

Norvégia a világ ötödik legnagyobb olaj- és a harmadik legnagyobb gázexportőre. Az általa felhasznált villamos energia 99 százalékát olyan vízerőművek adják, amelyeket fjordjaira és vízeséseire telepített. Olajtermelése azonban tavaly 13 éves mélypontra esett Úgy döntöttek, a hiányt szélerőművekkel pótoltatják.

Kapcsolódó elemek