Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Privatizációs szabadrablás az egészségügyben

Veszélyben van a magyar egészségügy - mutatott rá Halász János fideszes politikus pénteken Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő hangsúlyozta azt is: a kormányerők "tudatosan tönkre akarják tenni az egészségügyi rendszert, tekintettel a privatizációra".


Dátum: 2003-03-07 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:38.825151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Halász János ennek kapcsán elmondta: így "olcsóbban lehet majd a barátoknak privatizálni az ágazatot".

Szólt arról is, hogy - hasonlóan az oktatási és a kulturális területen dolgozókhoz - az egészségügyiek 50 százalékos béremelésének a forrását sem biztosítja a kormány, az önkormányzatok többsége pedig nem képes a hiányzó összegeket pótolni.

Tiba István fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának tagja arról beszélt, hogy jelenleg 155 betöltetlen háziorvosi praxis van az országban, főként a kistelepüléseken.

Aláhúzta: a háziorvosok, de különösen a fogorvosok nehéz helyzetbe kerültek amiatt, hogy az előírt béremelést a kormányzat csak a múlt év végéig kompenzálta, s három hónap elteltével arra már nincs fedezet.

A képviselő megjegyezte: mindez ellehetetleníti a hazai fogászati alapellátást, de megítélése szerint hasonló sors vár a rendelőintézetekre és a kórházakra is.

- Ez utóbbiak ugyan még hat hónapig kapják a kiegészítést, de utána már nem - mondta.

Kifogásolta azt is, hogy a kórháztörvénnyel a kormány megnyitja az utat a nem szakmai befektetők előtt is.

Tiba István hangsúlyozta: ezzel rákényszerítik az önkormányzatokat, hogy ha nem tudják fenntartani, akkor adják el a kórházakat. Ez az egészségügyi ellátás biztonságát veszélyeztetné, s kialakulnának az úgynevezett "menő kórházak", ahol fizetnének a betegek, és a szegény közkórházak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek