Az "Erős Magyarország" Veszprémben
Újabb állomásához érkezett az "Erős Magyarország" programbemutató sorozat. Veszprémben is Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője fogja ismertetni a párt alapprogramját. Az eseményt a fidesz.hu élőben közvetíti február 21-én csütörtökön, 18 órától.
Dátum: 2008-02-26 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:19.322504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz 2007. december 8-án mutatta be "Erős Magyarország" című programját. Navracsics Tibor akkor elmondta: a Fidesz az Európai Néppárttal egyeztetve dolgozta ki a programot. Kiemelte: ez egy alapprogram, mely célját tekintve szakpolitikai irányokat mutat fel.
A programbemutató sorozat korábbi, nyíregyházi állomásának központi témája az egészségügy volt, Kaposváron a védelmi, rendészeti politika került terítékre, míg Hódmezővásárhelyen a külügyekről tanácskoztak.
A 18 órakor kezdődő rendezvényen előadást tart Navracsics Tibor, valamint Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
A programbemutató beszédeket élőben közvetíti a fidesz.hu.