Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vizitdíjból csak a telefonszámlát lehet kifizetni


Dátum: 2008-02-26 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:21.786241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizitdíj bevezetését úgy készítette elő a szaktárca, hogy már korábban nagy mértékben csökkentette a háziorvosi praxisok finanszírozását.

Kertai Aurél háziorvos, a Budapesti Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának vezetője az InfoRádiónak elmondta: az egészségügyi kormányzat elvonta az eszközfinanszírozásra fordítható támogatást, és 2002 óta folyamatosan romlott a háziorvosi praxisok reálértéke, így a vizitdíj bevezetése maximum a telefonszámla kifizetését tette lehetővé.

Kapcsolódó elemek