Draskovics Nyilai
Dátum: 2008-02-27 06:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:24.757037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legutóbb, pénteken tettek ki magukért a rend letéteményesei, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal illetékese szerint a példa nélküli összehangoltsággal együttműködő rendőrség, ügyészség és titkosszolgálat az egész ország területére kiterjedő akcióban tizenkét helyszínen tartott házkutatást, s foglalt le olyan terrorcselekményeknél is használatos eszközöket és anyagokat, mint számítógépek, mobiltelefonok, nullás liszt, répacukor, jobboldali pártok szórólapjai, olajos törlőrongyok, valamint a fűnyíró és a motoros kapa üzemanyagtartályában tárolt nafták.
Kihallgattak tucatnyi embert is, hátha tudnak valami izgalmasat a Magyarok Nyilai nevű szervezetről, de amit tudtak, csak a korábbi rendőrségi jelentésekből tudták, ezért szép sorban mind elengedték őket, tán még a motoros kapába is visszatöltötték a benzint.