Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egységben a BKV tervei ellen

Hét budai és pesti polgármester tiltakozott a BKV járatritkítási és -megszüntetési programja ellen. A koalíciós városvezetők közben tovább pofozkodnak, és egymásra hárítják a felelősséget.


Dátum: 2008-02-27 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:29.939513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt javaslom, amíg lehet, szálljunk fel a gyors 276-os buszra, és utazzunk vele!" - szólította fel az újságírók nagy létszámú csapatát Riz Levente XVII. kerületi polgármester. Hat budai és pesti kollégája társaságában tartott tájékoztatója után invitálta a jelenlevőket a BKV által megszüntetésre ítélt járat fedélzetére. Mindannyian egyformán foglaltak állást az Örs vezér téri végállomáson: nem támogatják a BKV járatritkítási terveit.

A XVII. az egyetlen kötött pályás közlekedés nélküli kerületként szenvedi el a cég terveit. "Azt nem tekintjük hálózatátszervezésnek, csak rombolásnak, hogy a városba tartó két járatunkból csinálnak egyet úgy, hogy a hét-nyolc perces követési időköz esténként félórás lesz." Ráadásul a 276E helyébe lépő járatot az állandóan torlódó Keresztúri útra terelnék, miközben a Veress Péter úton a buszsávon közlekedhetne. Kovács Péter XVI. kerületi polgármester felháborodva beszélt arról, hogy a BKV azt a tavaly életbe lépett járatprogramot szünteti meg, amelyet hat hónapos egyeztetés előzött meg. "A fél évvel ezelőtt indult 46-os buszt most megszüntetnék, a HÉV-et ritkítanák, a cinkotai gimnáziumból való bejutást lehetetlenné tennék." Szabolcs Attila budafoki polgármester elmondta, hogy hideg zuhanyként érte őket a BKV csomagja, hiszen a közlekedés átszervezéséről korábban már biztató tárgyalások folytak. "A tervezet szerint lenne olyan busz, amelyik hétköznap és hétvégén kétóránként közlekedne, a 14-es megcsonkításával viszont nehezebbé válik a Szent Imre Kórház elérhetősége."

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület vezetője a végre sűrített várbuszok és a 2-es metró járatritkítását kifogásolta. Lovas Pál XII. kerületi alpolgármester szerint hét végén este gyakorlatilag lehetetlen lesz feljutni a kerületbe, a fogaskerekű kilenc után leáll, a 21-es buszt pedig ritkábban indítják. Derce Tamás újpesti polgármester a 20-as és a 30-as buszok feldarabolását, az ellátatlanná váló területeket tette szóvá. Verbai Lajos kőbányai polgármester a 9-es busz és a 3-as metró ritkítást emelte ki.

Demszky Gábor is sajtótájékoztatón foglalkozott a BKV miatt újrakezdett koalíciós pofozkodással. Mint mondta, szocialista városüzemeltetési helyettese, Hagyó Miklós nem ruházhatja át párttársára, Dancs Gábor közlekedési tanácsnokra a járatritkítási program egyeztetései feladatait.

Kapcsolódó elemek