Polgári körök találkozója Veszprémben
A polgári körök esetében nem cél valamiféle szervezeti struktúra kialakítása, nem létezik központi akarat, mert "ezt az utat a pártok járják" - erről Hende Csaba beszélt pénteken Veszprémben.
Dátum: 2003-03-07 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:39.481029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megye polgári köreinek első találkozóját megelőző sajtótájékoztatón Hende Csaba hangsúlyozta: civil forradalomnak nevezhető a polgári körök robbanásszerű létrejötte, öntevékeny megszerveződése a tavalyi országgyűlési választási sokkot követően.
- A rendszerváltás folyamatában politikatörténeti jelentősége van a polgári tábor tavalyi gyors megszerveződésének - mutatott rá a polgári körök szervezéséért felelős politikus.
Elmondta, hogy ma Magyarországon közel 11 ezer polgári kör létezik, mintegy 150 ezer taggal.
Bejelentette: a polgári körök március 15-én a budai Várban tartják központi ünnepségüket, s a kulturális műsorokat követően Pokorni Zoltán, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese mond majd beszédet.
Megemlítette: információja szerint Orbán Viktor március 15-e ünnepére nem vállalt közszereplést.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón aláhúzta: a munkástanácsi tagok számos polgári kört hoztak létre, s a szövetség hivatalosan is felvette a kapcsolatot a polgári körök vezető személyiségeivel.
Hozzátette: megállapodtak abban, hogy bizonyos célok elérése érdekében a jövőben együtt fognak működni, továbbá felkérték a polgári körök tagjait, hogy munkavállalóként kötődjenek a munkástanácsokhoz.
MTI - fidesz.hu