Tettei minősítik a politikust (videó)
Kósa Lajos Debrecen polgármestere volt a Heti Válasz-est vendége kedden. A fideszes politikussal Borókai Gábor főszerkesztő beszélgetett a budapesti Andante Borpatikában.
Dátum: 2008-02-27 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:34.597034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Január és február legnépszerűbb politikusa, Kósa Lajos a közel kétórás beszélgetés során népszerűségének titkait fejtegette, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: a politikust elsősorban tettei minősítik.
Kósa és Debrecen elmúlt tíz évi eredményei: sportcsarnok, uszoda, jégpálya, Modem és a Kölcsey Kongresszusi Központ, épülő új színház és a hetven év után újjávarázsolt főtér.
A képviselő szót ejtett a népszavazás tétjéről is, arról, hogy március 9-én a Gyurcsány Ferenc által bevezetett politikai stílus méretik meg.
A beszélgetésről 40 perces összefoglaló is készült, amelyet alább megtekinthet.