Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Honlapot indítottak háziorvosok a vizitdíj ellen

Háziorvosok honlapot indítottak a vizitdíj ellen, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a díjfizetéssel kapcsolatos fenntartásaikra.


Dátum: 2008-02-27 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:39.146861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizitdíj-ellenes akció egyik kezdeményezője, Plavecz János tatabányai háziorvos szerdán azt mondta, hogy a díjfizetés jelentősen megrontotta az orvos-beteg kapcsolatot. Közölte, azért sem értenek egyet a vizitdíjjal, mert vannak, akik azt nem tudják kifizetni.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az adminisztrációs teendők a gyógyítás elől veszik el az időt. A vizitdíj-ellenes háziorvosok álláspontjukat a leavizitdijjal.uw.hu világhálós címen tették közzé; számlálója szerint eddig több, mint 15 ezer honlap-látogató fejezte ki egyetértését.

Plavecz János az orvosok finanszírozására utalva azt mondta, "az állami propaganda keményen megfenyegette az orvoskollégákat, hogy nem lesz meg a pénz". Egy "megnyomorított financiális rendszerben nagyon nehéz a kollégák véleményét megkérni" - fogalmazott, utalva az orvosok körében indított felmérésekre.

Közölte, abban egyetértés van, hogy az orvosoknak szüksége van forrásokra, ám azt már nem tudják elfogadni, hogy ezt a pénzt a járulékot fizetőktől szedjék be ismét, vizitdíj formájában.

Utalt arra is, hogy a központi források között csökkentették a betegek utáni fejpénzt, és sok olyan feladatot is el kell látniuk, amihez nem adnak forrást; példaként a taj-szám ellenőrző rendszer működtetését említette.

Korábban nyolcvanöt háziorvos a vizitdíj megmaradása mellett kezdeményezett aláírásgyűjtést. Az aláírók úgy fogalmaztak: "egy orvosok számára jó rendszer mellett szeretnének kiállni".

Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy ha a kormány eltörli a vizitdíjat, akkor az így kiesett jövedelmüket nem fogják pótolni.

Kapcsolódó elemek