Nyilvános vitát kezdeményez a Fidesz alelnöke
Nyilvános vitára hívja és várja Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke Miskolc MSZP-s országgyűlési képviselőit a március 9-i népszavazásra feltett kérdések ügyében. Ezt maga a politikus jelentette be Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján szerdán.
Dátum: 2008-02-27 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:40.105488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az embereknek joguk van tudni arról, hogy választott országgyűlési képviselőjüknek mi a véleménye a népszavazásra feltett kérdésekről - mondta Pelczné Gáll Ildikó, hozzátéve: ezért arra kéri Miskolc MSZP-s országgyűlési képviselőit, hogy egy lakossági fórumon, kamerák és a nyilvánosság előtt érveljenek arról, miért szavazták meg a vizitdíjat, a kórházi napdíjat és a tandíjat. A Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselője szerint a borsodi megyeszékhely lakói kíváncsiak a képviselők álláspontjára, és kérdezhetnek is tőlük.
Mint mondta, "egyszerű beszélgetésre" gondol, hogy a városlakók közvetlenül megismerhessék a képviselők pro- és kontra érveit, és ha még nem döntöttek arról, hogy miként voksolnak majd március 9-én ez a vita segítsen nekik. "Úgy gondolom, ez így tisztességes, egymással és a választópolgárainkkal szemben is" - tette hozzá.
Pelczné Gáll Ildikó március 5-re invitálja nyilvános vitára Miskolc MSZP-s országgyűlési képviselőit. Miskolc négy egyéni választókerületében MSZP-s képviselők szereztek mandátumot a legutóbbi választáson, míg a Fidesz-KDNP szövetségnek három, listáról bejutott képviselője ül a parlamenti padsorokban. A Fidesz alelnöke szerint a nyilvános vita akár két-, akár többszereplős lehet.
Bartha György, az MSZP miskolci szervezetének irodavezetője az MTI-nek elmondta: az MSZP miskolci képviselői természetesen állnak a vita elébe, ugyanakkor jó néhány dolgot még pontosítani szeretnének a Fidesszel.