Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Népszavazás figyelmeztetés lehet

A népszavazás arra figyelmeztet majd, hogy még egyszer az emberekkel nem lehet megtenni azt, amit a szocialisták megtettek a 2006-os országgyűlési képviselői választási kampányban - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke pártja szerdai, szolnoki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-02-27 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:41.588365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Akkor a voksolás előtt mindenkinek ingyenes első diplomát ígértek, aztán pedig bevezették a tandíjat - emlékeztetett a politikus. Mint elmondta, az egészségügyet és az oktatásügyet érintő kérdésekben ugyan megosztott a társadalom, de egyben szerinte mindenki egyetért: nem tisztességes dolog, hogy valamit a választási győzelem érdekében minden fórumon tagadnak, azután a korábbi ígéretet elfeledve a hatalom birtokában megvalósítják. A március 9-án tartandó, a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazás figyelmeztetés lesz a kormányzati hatalmat birtokló politikai erő, de a mostani ellenzék számára is - mondta el.

"Valami kisiklott a (...) magyar politikában, túl nagy szerepet kapott a manipuláció, a propaganda, a marketing, oly nagy szerepet, hogy lassan már nincs semmilyen értelme a kimondott szónak" - fogalmazott az alelnök. Ha ezt nem tudják helyreállítani, és nem tudnak tisztább politikai közéletet teremteni, akkor ez az ország tényleg a bizalmatlanságról és a hiteltelenségről fog szólni, így pedig nem lehet élni - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.

Kapcsolódó elemek