Változtatni kell a családellenes politikán
"Bárhova nézek, mindenhol a meg nem értést, az elutasítást, a gyermeket vállaló szülők elleni közeget érzek. Ezen változtatni kell" - szögezte le Orbán Viktor Kecskeméten, kampánykörútjának 10. napján.
Dátum: 2008-02-27 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:43.064738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi médiumoknak adott nyilatkozatai sorában a Gong Rádió élő adásában szóba került a KSH legutóbbi felmérése, mely szerint Magyarországon újra nőtt a halálozások és csökkent a születések száma. Orbán Viktor a gyermekvállalási kedv kapcsán rámutatott: nem kizárólag az anyagiakról, hanem közérzetről, meggyőződésről, szellemről, nemzethangulatról van szó e nehéz kérdés kapcsán. Magyarországon ma minden jel, amit a gyermekvállalási korban lévő fiatalok kapnak, családellenes. Családellenes a munkaerőpiac, hiszen ha a szülésből vissza szeretne menni az anya dolgozni, nincs lehetősége csökkentett munkaidejű vagy félstátuszú foglalkozásra, és a távmunka lehetősége is korlátozott. Gyermek- és családellenes az adórendszer is, mely nem veszi figyelembe, hogy hány embert tartanak el egy fizetésből.
"Bárhova nézek, mindenhol a meg nem értést, az elutasítást, a gyermeket vállaló szülők elleni közeget érzek. Ezen változtatni kell" - szögezte le Orbán Viktor, emlékeztetve arra, hogy 1998 és 2002 között a Fidesz mindent megtett, hogy a családok kormánya lehessen, ám négy esztendő kevés volt. Hosszú, több cikluson át tartó időszaknak, és egy olyan kormánynak kell jönnie, amely visszaadja az életbe vetett reményt, s amely a gyermeket, a családot, az együttélést a kívánt, elfogadott és kedvelt értékek magas polcára helyezi - mondta a Fidesz elnöke.
Nagyon nehezen állítható meg az a folyamat, hogy az orvosok és ápolónők elvándoroljanak külföldre, s e kérdésben nem csak a magyar egészségügy hibájáról van szó. Kinyílt a világ, és kiderült, hogy az a tudás, amit egy magyar ember itthon összegyűjtött - és nem csak a diplomások, hanem a szakmunkások is -, az Nyugaton többet ér, mint itthon. Magyarországnak tehát komolyan kell vennie azt, hogy olyan hellyé kell tenni az országot, ahonnan ha el is mennek az emberek, érdemesnek tartják majd a visszatérést. "Sürgető, komoly erőfeszítést igénylő gonddal, kihívással nézünk szembe" -jelentette ki Orbán Viktor.